KezdőlapBelföldItt van a gigantikus magyar történelmi film, az Aranybulla első előzetese -...

Itt van a gigantikus magyar történelmi film, az Aranybulla első előzetese – videó

Megjelent az Aranybulla című filmes projekt első kedvcsináló előzetese, amely egy egészen tetszetős képet mutat a majdan megvalósuló féldokumentumsorozat és egészestés játékfilmből. De mennyibe is került nekünk mindez?

Rendhagyó formában dolgozzák fel a mindenki által jól ismert dátumhoz (1222) kötődő Aranybulla történetét, ugyanis a filmes jelenetek mellett történészek fogják magyarázni az eseményeket a négy részesre tervezett dokumentumsorozatban, majd pedig egy mozivászonra készült verziót is vágnak majd belőle, melyből már kihagyják a szakértői megszólalást, és kizárólag a szórakoztatásra helyezik a hangsúlyt.

A Kriskó László által készülő projekt több mint 600 milliós állami támogatásból gazdálkodhatott. A lovakkal, nagy csatákkal, korszerű öltözékekkel és – a globális trendekhez csatlakozva – szexjelenetekkel tarkított előzetest alább lehet megtekinteni.