Több mint három héttel az eltűnése után, kutyás kereső talált rá Kaszás Nikolett holttestére, Pilisszentlászló környékén. A Bors információi szerint Niki mellett egy palackban fagyállót találtak, ami utalhat öngyilkosságra. Ám ezt a teóriát a rendőrség még vizsgálja. Információink szerint a lány családja nem tudja elhinni, hogy öngyilkosság történt.
„Itt valami nem kerek!” – kezdte a Borsnak Kaszás Nikolett egyik közeli barátnője. Ahogyan azt lapunk megírta, a 27 éves fiatal nő még szeptember 7-én tűnt el, majd hetekkel később egy nagyszabású eltűntkeresés során, előkerült a holtteste, Pilisszentlászló közelében, az erdőből. A rendőrség szinte azonnal kizárta az idegenkezűséget, jelenleg is közigazgatási eljárásban vizsgálják az esetet. Mindez jelentheti azt is, hogy öngyilkosság történt, ám ezt a barát szerint a család nem akarja elhinni.
„Mindenki értetlenül áll a halála előtt”
– mondta. „Épp csak pár nap telt el a születésnapja után, amikor elment túrázni. Ráadásul azt teljesítette is. Azt gondoljuk, hogy ha öngyilkos akar lenni valaki, akkor először nem túrázgatni megy… Itt valami nincs rendben. Egyelőre a család próbálja feldolgozni az elvesztését. Nem tudják elhinni, hogy Niki öngyilkos lett volna” – zárta a szavait.