KezdőlapBelföldItt az igazság: Majka ezért cserélte le Kollányi Zsuzsit a csapatában

Itt az igazság: Majka ezért cserélte le Kollányi Zsuzsit a csapatában

Amit eddig csak találgattak a rajongók, az most már hivatalos: a régi trió nem áll össze többé. Nika az első számú énekesnője a Majka és a Ők formációnak, a régi énekesnő többé nem lép velük színpadra.  

Eddig csak találgattak a rajongók, ám most már hivatalos, hogy Kollányi Zsuzsi többet nem áll színpadra Majkáékkal. A régi trió már csak emlék, ugyanis Veres Mónika, Nika az első számú énekesnője a Majka és a Ők formációnak.

2016 után Kollányi Zsuzsival együtt jutott csúcsra a banda, ám az énekesnő azóta mintha feledésbe merült volna. Ráadásul a az elmúlt héten Majka és Curtis Nikával együtt töltötte meg Budapest Parkot egymás után háromszor, amellyel történelmet írtak.

Miután többen szóvá tették Majkáék bejegyzései alatt Zsuzsi hiányát, a Bors megtudta: az énekesnő már nem tagja a triónak.

Nem kérdés, hogy történelmet írt az elmúlt héten Majka, Curtis és Veress Mónika, vagyis Nika azzal, hogy egymás után háromszor töltötték meg csordultig a Budapest Parkot. Európa legnagyobb, grandiózus szabadtéri szórakozóhelyére alkalmanként 12 ezer ember fér be, Majorosék tehát 36 ezer embert táncoltattak meg és együtt örültek a pandémia utáni szabad életnek.

Avatatlan szemnek talán fel sem tűnt, hogy bár rengetegen voltak, valaki hiányzott a buliból: Kollányi Zsuzsi.

„HOVA TŰNT A FIÚK MELLŐL A FORMÁCIÓ HÖLGY ÉNEKESNŐJE, KOLLÁNYI ZSUZSI?”– kérdezték több kommentben is. A kérdés pedig jogos, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy 2016 után vele együtt jutott csúcsra a banda. Eddig erről hallgatott a csapat, azonban a Bors kiderítette: Zsuzsi már nem tagja a triónak.

Kollányi Zsuzsi nevét 2016-ban ismerte meg a nagyközönség, ekkor énekelt először együtt Majkával, az ”Eléglesz” című dalban, ami után sikert sikerre halmoztak együtt. Az énekesnő 2018-ban távozott – ideiglenesen – az együttesből, akkor várta az első gyermekét, ezért szülési szabadságra ment.

A Bors információi szerint Majkáék örültek a baba érkezésének, sőt, még anyagilag is támogatták a távolléte alatt az énekesnőt, aki nem csak az alkotótársuk, de a barátjuk is volt. Ennek bizonyítéka, hogy Zsuzsit a távolléte alatt is ”magukkal vitték”. 2018 júliusában kivetítőkön jelent meg a képe, Majka pedig akkoriban sűrűn elmondta a színpadon, hogy mennyire hiányzik nekik a tehetséges énekesnő, és nagyon várják vissza….

2019-ben el is kezdtek együtt próbálni az új műsorra, de aztán jött a koronavírus… Mire megint úgy állt a helyzet, hogy színpadra léphetnek, 2019 elején kiderült, hogy Zsuzsi ismét babát vár.

– A show-biznisz csak kívülről tűnik laza életnek, valójában rengeteg lemondással jár, fegyelmezett életvitelt követel, és a kiszámíthatóságra alapoz – nyilatkozta az üggyel kapcsolatban egy bennfentes a Borsnak.

A lap információi szerint Majka kényszerhelyzetbe került, hiszen ha továbbra is zenélni akar, találnia kellett egy új énekesnőt. Így került a képbe Veress Mónika, Nika, az ország egyik legtehetségesebb énekesnője, aki lassan egy éve dolgozik együtt a fiúkkal és aki a hírek szerint most már oszlopos tagja a csapatnak.

Kollányi Zsuzsi a közösségi média felületeinek tanúsága szerint az ikrei születése után pár hónappal visszatért a show-bizniszbe, de immár a fiúk nélkül, saját formációval, és szólóban is színpadra lép, napokon belül egy új dalt is piacra dob.

– Nehéz volt az elválás Péter és Zsuzsi között, a barátság talán megmaradt, de most még hűvös a viszony – mesélte lapunknak a bennfentes, majd így folytatta: – A rajongók közül sokan nyilván szomorúak lesznek a hír hallatán, bár mindenki imádja Nikát, nehéz mit kezdeni azzal, ha egy énekesnő inkább az anyaságot választja, mint a színpadot. Még haragudni sem lehet rá. Egyszerűen el kell fogadni.

Keresték az ügyben Majoros Pétert, aki bár nem kívánt nyilatkozni, az értesüléseinket megerősítette, azt mondta tény, hogy énekesnőt cseréltek. Szerettek volna Kollányi Zsuzsival is beszélni, az énekesnő azonban, többszöri üzenetváltás után, bár azt ígérte ad nyilatkozatot, végül nem volt elérhető telefonon.

Miután többen szóvá tették Majkáék bejegyzései alatt Zsuzsi hiányát, a Bors megtudta: az énekesnő már nem tagja a triónak.

Indirekt/Bors