KezdőlapBelföldItt a várva várt bejelentés: eltörölték a maszkhasználatot zárt térben is

Itt a várva várt bejelentés: eltörölték a maszkhasználatot zárt térben is

A szerdai kormányülésen többek között a jelenleg érvényben lévő járványügyi intézkedések további indokoltságágáról is szó esik majd.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta felülvizsgálják a jelenleg hatályban lévő védelmi intézkedéseket, és azt javasolják a kormánynak, hogy csak azokat a korlátozásokat tartsa meg, amelyek továbbra is szükségesek.

A szerdai kormányülés döntéseit most a kormányinfón Gulyás Gergely ismertette:

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfó elején a magyar válogatottnak gratulált, elismerően beszélt a teljesítményükről, mint mondja tegnap és az Európa-bajnokság napjaiban végig nagyon jó volt magyarnak lenni.

„Szeretnék gratulálni a magyar labdarúgó-válogatottnak, az Eb legerősebb csoportjában állt helyt a csapat.”

Ezt követően áttért a kormányülés döntéseire, ennek kapcsán elmondta, a két újraindításért felelős operatív javaslatait tárgyalták meg szerdán, ugyanis ők tettek javaslatokat a járványügyi korlátozások feloldására. Gulyás elmondta „Amikor az 5,5 millió oltottat elérjük, megszűnik a kötelező maszkhasználat, nem kell védettségi igazolás strandokra, szállodákba és fürdőkbe, éttermekbe. A belső terekben sem lesz szükséges a maszkhasználat.” Illetve azt is hozzátette, hogy a sportrendezvényeken, a koncerteken, a fesztiválokon és az éjszakai, zenés szórakozóhelyeken marad a védettségi igazolvány

Továbbá közölte, hogy július 1-jétől elérhető lesz az EU-s zöld útlevél Magyarországon is, ami papíralapon a kormányablakokban lesz átvehető, elektronikusan pedig az ügyfélkapuból lehet kinyomtatni.

Gulyás úgy nyilatkozott, szerinte a legnépszerűbb nyári helyekre is szabadon lehet majd utazni, azt viszont elismerte, hogy mindez Olaszország esetében nem igaz. Ez azért lehetséges, mert az országok többsége már a veszélyzónákat alkalmazza, és Magyarország mindenhol zöld, azaz biztonságos zónában van a járványügyi folyamatok tekintetében.