KezdőlapBelföldItt a döntés: Jázmint választotta magának Zoli gazda

Itt a döntés: Jázmint választotta magának Zoli gazda

A Házasodna a gazda című műsor a végéhez közeledik és a gazdák kiválasztják, hogy ki az az egy, akivel tovább szeretnék folytatni az ismerkedést. Zoli gazda három lány – Jázmin, Nóri, Zsófi – közül választotta ki Jázmint, akivel egy romantikus nyaralást tölthetnek el Athénban.

Zoli gazda félrevonulva, egyesével közölte a lányokkal a döntését. Mindhárom lány nagyon szimpatikus volt a gazdának, de muszáj volt kiválasztania egyet, akivel tovább folytatja az ismerkedést.

„Szép vagy, vékony vagy, magas vagy, és szerintem kétszer nagyobb az IQ-d, mint nekem” – bókolt még utoljára Zsófinak. A lány a döntés után elmondta, hogy megkönnyebbült, hogy nem őt választotta Zoli, hiszen miután megtudta, hogy lefeküdtek Jázminnal, már nem volt rá kíváncsi. Nóri is hasonló véleményen volt.

Jázminnak elmondta, hogy erősnek érzi azt, hogy a családi grillparti előtt mondta el a lányoknak, hogy mi is történt valójában a vadászházban, azt is hozzátette, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem volt számára szimpatikus. Majd megkérte a lányt, hogy csomagoljon, mert mennek Athénba. A lány a döntés hallatán nem is tudta, hogy mit csináljon.

„Én elkönyveltem magamban, hogy haza fog küldeni. De én Zoliért jöttem és viszem is!” – mondta Jázmin Zoli gazda döntése után.

Indirekt/Blikk