KezdőlapBelföldItt a bejelentés: március végén jöhet az enyhítés

Itt a bejelentés: március végén jöhet az enyhítés

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón számolt be a szerdai kormányülésről és a kormány döntéseiről. 

Közel vagyunk a szakértők véleménye szerint a harmadik hullám csúcsához. A pontos időpontot illetően megoszlanak a vélemények, de már csak napok kérdése lehet, az viszont jó eséllyel kijelenthető az elmondottak alapján, hogy legkésőbb március végéig tetőzni fog a harmadik hullám. A számok rendkívül rosszak, jelezték a szakértők is, hogy a harmadik hullám csúcsa sokkal rosszabb lesz, mint a másodiké volt – mondta Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. 

Kitért arra is, hogy álhír, hogy az egészségügyben kapacitásprobléma lenne. Jelenleg 1700 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy áll rendelkezésre, emellett 11 ezer szabad kórházi ágy is van. 

Mivel jelenleg nagyon rosszak a napi koronavírus-adatok, a lazításnak még nincs itt az ideje – rögzítette a miniszter. 

Viszont úgy véli, már csak hetekben és hónapokban kell számolni azt az időt, hogy eljussunk oda, hogy lazítani lehessen a szigorításokon. Újságírói kérdésre később elmondta: március végén jelentősebb enyhítések is jöhetnek. Az egyetlen védekezési mód jelenleg az oltás, mondta, majd felidézte, Magyarország Málta után a legjobban áll a lakosságarányos oltást illetően. Ez az oka annak is, hogy a nyugati vakcinák mellett keletről is szerzünk be vakcinákat. 

A nyitás érdekében indított konzultációval kapcsolatban elmondta Gulyás Gergely, hogy soha ennyien még nem vettek részt internetes konzultációban. Ezt ma este 8-kor fogják lezárni, az eredményeket pedig hétvégén fogják nyilvánosságra hozni. 

Bíznak abban is, hogy hamarosan meg lehet kezdeni a nyitást, ennek menetéről és lépéseiről a konzultáció eredményei alapján fognak dönteni. Ugyanúgy, mint arról is, hogy milyen jogosultságokat kapcsolanak a védettségi igazolványokhoz. 

Az újrányitással kapcsolatban a kormány többlépcsős nyitásban gondolkozik, ennek idejét szeretnék objektív számok mentén meghatározni. Ez az oltottak száma lenne Gulyás elmondása alapján. Jelenlegi információik és terveik szerint a magyar lakosság teljes átoltottsága májusra, júniusra elérhető lesz. 

Nagy kérdés azonban, hogy mi lesz a jelenleg érvényben lévő, március 22-ig hatályos szigorításokkal. Ezt illetően, illetve a következő hetekre vonatkozó tervekkel kapcsolatban a miniszter tájékoztatása szerint

Orbán Viktor tesz bejelentést a szokásos péntek reggeli rádióinterjújában, miután hajnalban ülésezett az operatív törzs. 

Indirekt/privatbankar.hu