KezdőlapBelföldÍtéletet hoztak L.L. Junior elgázolt kisfiának ügyében

Ítéletet hoztak L.L. Junior elgázolt kisfiának ügyében

Ítélet született L.L. Junior három éve halálra gázolt kisfia ügyének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken. Hopp Csilla barátnőjét, Carment a gondatlanságból elkövetett emberölés vádja alól – bűncselekmény hiányában – felmentette a bíróság.

A Fővárosi Törvényszék felmentette a vádlottat, P. Carment. Az indoklás szerint nem megállapítható, hogy csak P. Carmen tartózkodott a kisfiú mellett és az ő mulasztása miatt következett be a tragikus baleset. A bíró szerint a gyerekek mögött állóknak észlelnie kellett, hogy nem fogják a kisfiú kezét. P. Carmen ugyanakkor a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor megfogta a gyerek kezét és rászólt, hogy ne lépjen le, mert piros a lámpa. Az pedig, hogy úgy kellett kihúznia, kirántania a kezét a gyereknek, azt is jelenti, hogy valamilyen erővel fogták.

A bíróság indoklásában elhangzott az a nagy igazság is, hogy születhet az ügyben bármilyen ítélet, de a kisfiút már semmi nem hozza vissza. A bíróság szerint elfogadhatatlan, hogy ha történik egy tragédia, akkor annak mindenképp felelőse kell legyen.

Az ügyész mégis fellebbezést jelentett be a bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása érdekében. A védelem tudomásul vette ezt, másodfokon folytatódik majd az ügy.


A ma reggel 9 órakor kezdődő tárgyaláson további tanúk meghallgatásával folytatták a tárgyalássorozatot. Ismét beidézték Dávidka édesanyját, Hopp Csillát, illetve néhány tanút, hogy szembesítsék őket. A tanúk egy részének elmondása szerint ugyanis a kisfiú csak Csilla barátnője, Carmen mellett állt, ám az édesanya többször is azt vallotta, közte és barátnője között volt Dávidka, mielőtt kirohant a zebrára, ahol egy szabályosan közlekedő autó elgázolta. A tanúk szembesítéséről itt írtunk részletesen.

Mint a Blikk is megírta, Dávidka Zuglóban egy nyár végi rendezvényről tartott hazafelé a bátyjával, Lacikával, az édesanyjával, Hopp Csillával, valamint annak barátnőjével, P. Carmen Olíviával. A kisfiú Zuglóban, a Vezér utca és a Füredi utca kereszteződésénél szaladt ki az útra, ahol egy szabályosan közlekedő autós halálra gázolta. A bíróság korábban Dávidka édesanyját gyanúsította, ám mostanra már csak Carment. Csilla azonban a barátnője mellett áll, és azon van, hogy tisztázza Carment.

P. Carmen rendőrségi kihallgatáson tett vallomásában azt mondta: a kiskorú Lesi Dávid nem volt a felügyeletére bízva, ezért a bűncselekményt sem követhette el. Írásbeli vallomása szerint abban hiszemben volt, hogy Dávidka kezét az édesanyja, Csilla fogja.

Hopp Csillát nagyon megviselte a tárgyalássorozat, 2020 végén a gyászoló anyának vissza kellett térnie a baleset helyszínére, az eltérő tanúvallomások miatt helyszíni szemlét tartottak és újramodellezték a tragédiát, ez teljesen összetörte őt.

Hosszú és nehéz út volt, mire eljutottak eddig a pontig a családi tragédia után, az ítélettel azonban a fellebezés miatt nincs még vége az ügynek.