KezdőlapBelföldIstenes Bence üzeni, sok jóra ne számítson Tokár kolléga

Istenes Bence üzeni, sok jóra ne számítson Tokár kolléga

Egy hónap alatt beleőszült az apaságba Tokár Tamás, legalábbis így ábrázolja magát egy fotón, és azt kérdezi, normális-e, hogy időutazásra vágyik. E téren tapasztalt barátja felelt a kérdésére.

Csak egy hónappal ezelőtt született meg a Fókusz műsorvezetője, és felesége, Dóri kisfia, Andris, a kispapa máris kimerült. Beszédes fényképe mellé le is írta, mit érez. „Néha hiányoznak azok az önfeledt első hónapok, amikor még csak a szerelem számított. Pedig most már család vagyunk, ezerszer jobb minden, mégis jó lenne néha időutazni, csupán egy napra. Ezt csak én érzem így, vagy teljesen normális vagyok? – kérdezte a követőitől, és kétgyerekes kollégájától, Istenes Bencétől jött is a válasz: „Ha már most ezt érzed, akkor elég nehéz évek elé nézel!” – szúrta ki a Bors. Tokár persze megnyugtatta, hogy senkivel nem cserélné el az életét, csak néha nosztalgikus hangulatba kerül.