KezdőlapBelföldIdős nők nyakláncait tépte ki a nyakukból az angyalföldi rabló

Idős nők nyakláncait tépte ki a nyakukból az angyalföldi rabló

A gyanú szerint idős nők nyakláncait tépte ki egy férfi, akit az angyalföldi rendőrök őrizetbe vettek.

A fővárosi rendőrök nyomozást indítottak három nyaklánckitépés ügyében, amelyeket idén márciusban és júniusban követtek el Újlipótvárosban. Az elkövető mindhárom alkalommal az éppen hazaérkező idős asszonyokat támadta meg a társasház lépcsőházában vagy liftjében. Két idős asszony nyakláncát kitépte a nyakukból, majd a zsákmánnyal elfutott, a harmadik nőt azonban cselekménye közben meg is lökte.

A rendőrök a nyomozás során megállapították, hogy a három bűncselekményt ugyanaz a férfi követte el; kiderítették azt is, hogy a tettes az áldozatait egy XIII. kerületi piacon szemelte ki.

A XIII. Kerületi Rendőrkapitányság két körzeti megbízottja 2022. július 2-án 10 óra 15 perckor ellenőrizte a Lehel téri vásárcsarnokot, ahol felismerték és elfogták a bűncselekményekkel gyanúsítható 49 éves B. Zsoltot.

A férfit rablás és kétrendbeli lopás miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették, illetve előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – írja a police.hu.