KezdőlapBelföldHűvösebb, maximum 15 fok lesz lesz vasárnap

Hűvösebb, maximum 15 fok lesz lesz vasárnap

Frontátvonulás határozza meg a hét vége hátralévő részében időjárásunkat, majd a jövő héten, péntekig a fölénk érkező meleg levegő alakítja időjárásunkat. Hétfőn és kedden még több lehet felettünk a felhő, majd a hét közepén már sok lesz a napsütés.

A nap első felében a déli megyékben erősen, északon közepesen felhős, illetve fátyolfelhős lesz az ég, majd délután lassan mindenhol csökken a felhőzet. Számottevő csapadék nem valószínű. Az észak-nyugati, majd a nyugatira, dél-nyugatira forduló szél többfelé lesz élénk, időnként erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2, 8 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között alakul.

met.hu