KezdőlapBelföldHoppá: Törőcsik Mari és Cserhalmi György szerelméről pletykálnak

Hoppá: Törőcsik Mari és Cserhalmi György szerelméről pletykálnak

Közel ötven éve terjed színházi körökben az a pikáns pletyka, miszerint a hetvenes években az akkor már ünnepelt sztár, Törőcsik Mari és a pályakezdő Cserhalmi György közt szerelem szövődött.

Ennyi év távlatából nehéz megítélni, mennyi alapja volt a híresztelésnek. Ám máig tartja magát a szóbeszéd, miszerint az addigra kétszer elvált Törőcsik Mari számára nem volt közömbös az 1972-ben végzett színész kollégája, aki 12 évvel volt fiatalabb nála. A Blikk most utánajárt, igaz-e a pletyka.

A legendás színésznőt élete során több férfihoz is szerelem fűzte. Első férje Wiedermann Károly filmrendező volt, akivel három hét után be is adták a válókeresetet. Soós Imrével bevallása szerint a Körhinta 1955-ös forgatásán szerettek egy kicsit egymásba. Bodrogi Gyulával 1956-tól 1964-ig voltak házasok. A szakítás után az éjszakát már Tordy Géza lakásán töltötte. Három évig, ­1967-ig voltak együtt, bár nem házasodtak össze, Törőcsik őt is a férjei között tartotta számon. Utána egy esztendeig Iglódi Istvánnal élt együtt, majd szakítottak. A legenda szerint ekkoriban ismerkedett meg a főiskolára járó Cserhalmi Györggyel, aki azonnal felkeltette az érdeklődését, noha tizenkét évvel volt idősebb nála. Mint kiderült, kölcsönös volt a vonzalom.

A Blikk megkereste a színészt, hogy mi igaz a pletykákból, amelyek öt évtizede keringenek a színházi berkekben.

– Nem először hallom ezt, és nem is először keresnek meg ezzel. Mari hatalmas sztár volt, amikor én még csak kezdtem a pályát. Fantasztikus színésznő és csodás nő volt, ám én még nagyon fiatal, nagy volt köztünk a korkülönbség – kezdte lapunak a színész. – Persze, nem lett volna ellenemre, ha közelebbi kapcsolatba kerülök vele, de nem igaz a pletyka. Tudom, hogy ezt anno ki terjesztette, de meglep, hogy a mai napig beszélnek erről.

Indirekt/Blikk