KezdőlapBelföldHoppá: az orvosok szakszervezete szerint, aki nem oltatja be magát, az fizesse...

Hoppá: az orvosok szakszervezete szerint, aki nem oltatja be magát, az fizesse ki a milliós kórházi költségeit, ha mégis koronavírusos lesz

Az egészségügyi dolgozóknak példát kellene mutatniuk, hogy valamennyien beadatják maguknak a koronavírus elleni vakcinát – mondta Daróczy-Gaál Ágnes, a Magyar Orvosok Szakszervezetének alelnöke az InfoRádióban.

Hozzátette, a lakosság számára emellett részletesebb tájékoztatásra lenne szükség, hogy minél többen kérjék az oltóanyagot, mert egy koronavírussal fertőzött beteg napi intenzívágyas kezelése az egymillió forintot is elérheti.

Akik dolgoztak covidos betegekkel vagy jelenleg is Covid-osztályon dolgoznak, azok 100 százalékban oltáspártiak, tehát ott semmiféle győzködés vagy ellentétes vélemény nem merül fel, a többi dolgozó körében sajnos vannak oltásellenesek vagy olyanok, akik tartanak attól, hogy csak egyféle, új technológiájú vakcina van. Sokan lehetnek, akik azt mondják, a régebb óta alkalmazott technológiával gyártott vakcinákban bíznak – fejtette ki a szakember, az ezidáig forgalomba helyezett oltóanyagok új, mRNS-technológiájáról szólva, amit nagyon ígéretesnek nevezett.

Győrfi Pálhoz hasonlóan Daróczy-Gaál Ágnes is különösen fontosnak tartotta az egészségügyi dolgozók példamutatását, már csak azért is, mert a betegekkel való érintkezéssel a felelősségük is nagyobb.

Egyben mindenkit arra buzdított, hogy kérjék a védőoltást, amint lehetséges, mert minden szakértő szerint hatásos és biztonságos.

Arra a kérdésre, hogyan lehetne az embereket meggyőzni, azt válaszolta, akár egy ingyenesen hívható zöld szám, vagy más tájékoztató felület is alkalmas lehetne, de bizonytalan abban, hogy kötelezővé lehetne-e tenni a védőoltást, illetve hogy a vakcináció elmulasztását szankcionálhatóvá lehet-e tenni. Mint mondta, érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy beoltassák magukat, és megértetni velük, hogy milyen költsége van a kezelésüknek, ha megbetegszenek.

Ha valaki nem oltatja be magát, vegye számításba azt, hogy egy két-három hetes intenzív osztályos kezelést a saját zsebéből kell megfinanszíroznia, ami akár 14-21 millió forintra is rúghat. Ennek az információnak a fényében már nem biztos, hogy olyan sokan tiltakoznának az oltás ellen – közölte.

Indirekt/index.hu