KezdőlapBelföldHoppá: 51 évesen lett anya a magyar színésznő

Hoppá: 51 évesen lett anya a magyar színésznő

Ha szeretné, sem tagadhatná le, hiszen fülig érő mosolya elárulja, hogy Závodszky Noémi úszik a boldogságban. Az 52 éves színésznő élete teljesen kerekké vált, amikor nyolc hónappal ezelőtt anya lett.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház művésze évek óta sikeres a szakmában. Olyan népszerű sorozatokban tűnt fel, mint A mi kis falunk vagy a Barátok közt. A beszédhangja is sokaknak ismerős lehet, hiszen keresett szinkronszínész, például az Így jártam anyátokkal Lilyjét is ő szólaltatta meg magyarul. A szerelemben is szerencsésnek mondhatja magát, férjével 2013 óta élnek harmonikus házasságban.

Bár egészségügyi okai nem voltak annak, hogy szülővé váljanak Kornéllal, a gyermekáldás nem akart összejönni. Mivel úgy érezték, a lombikprogram nem az ő útjuk, úgy döntöttek, hogy jelentkeznek örökbe fogadó szülőnek. Ötévnyi várakozás után, 2020 szeptemberében bővült a családjuk egy tündéri kislánnyal, Blankával.

Az évekig tartó várakozás után derült égből villámcsapásként jött a jó hírt hozó telefonhívás. A házaspár ezután három nap alatt intézett el mindent: beszerezték a babaholmikat, aláírták a papírokat, majd a nyílt örökbefogadás után hazavitték kislányukat. 

– Régóta szerettem volna gyereket, megvolt bennem az anyai ösztön, és idővel egyre erősebbé vált. Még az első napon sem volt bennem pánik, és a férjemben sem, mintha világéletünkben ezt csináltuk volna, egyszeriben természetes lett, hogy etetem, pelenkázom, megnyugtatom, ha sír. Bár Blankát nem én szültem, az első pillanattól megvan az az érzés, mintha a saját gyermekem lenne – mesélte a Story magazinnak .

– Mindennap együtt fürdetjük a férjemmel, a nap legszebb percei ezek. Látni, ahogyan fejlődik súlyban, értelemben, ahogyan rám kacag, nyújtja felém a karját, valódi boldogság. Még ha hulla fáradt vagyok is, mert bőven vannak ilyen napok, Blanka mosolya mindenért kárpótol, én pedig mindennap megköszönöm neki, hogy az anyukája lehetek, hogy minket választott szüleinek.

Indirekt/femina.hu