A Kozma utcai temetőben csak néhány tucat barát és rokon lehetett ott.
Péntek délben szerettei s rajongói végső útjára kísérték Sas Józsefet. A nagy nevettető búcsúztatója zárt körű volt, csak a legszűkebb hozzátartozói tarthattak a gyászmenettel, s lehettek ott, amikor a koporsót a földbe helyezték. Özvegye, Komjáti Zsuzsa, akivel 1977-ben házasodott össze, megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat.
– Borzasztó nehéz időszakon vagyok túl, de Jóskának most már könnyebb – mondta könnyes szemmel a Blikknek a szertartás után Zsuzsa asszony, akit szinte végig lánya, Ágnes támogatott, szorosan ölelte, fogta a kezét, de egy pillanatra sem hagyta őt magára Hofi Géza özvegye, Ildikó sem.
– Zsuzsa nagyon fázott, fogtam a kezét, hátulról átöleltem, amikor rátört a zokogás a beszédek hallatán, mindig megszorítottam, szorosabban öleltem át, ettől erősebb lett. Végig így álltunk. A sírnál már a lányuk, Ágika vigyázott rá, ő támogatta. A Sasomnak az járt volna, hogy hatalmas tömeg búcsúztassa őt egy napfényes délelőtt, és a kabaréjeleneteire emlékezve barátaival, családjával a közönsége kísérje az utolsó útjára – kezdte a Blikknek Ildikó, aki Sast a humorista agyvérzése után is látogatta, amíg lehetett, és végig tartotta a lelket férjét ápoló barátnőjében. – Odavágott a halála! Nagyon szerettem őt, még az ágyban fekvő Sasom is jobb volt, mint hogy nincs többé. Nagyon hálás vagyok Gézának, hogy 22 évvel ezelőtt bemutatta nekem Sas művész urat, sokáig így is szólítottam. Sokszor rám telefonált reggelente, hogy egy-egy poént teszteljen rajtam. Hiába mondtam neki: Sasom, még a fürdőszobában vagyok, rávágta, hogy az a legjobb, és elmondta, milyen ötlete van. Később sem hívtam Jóskának, a felesége engedélyével „Sasom” lett, és az is marad mindig. Az élet úgy hozta, hogy Zsuzsával lettünk nagyon jó, elválaszthatatlan barátnők.
Indirekt/Blikk
