KezdőlapBelföldHetek óta hiába keresik: egymilliót ajánlottak fel annak, aki tud az eltűnt...

Hetek óta hiába keresik: egymilliót ajánlottak fel annak, aki tud az eltűnt tanárnőről

Kétségbeesetten keresi a családja Kovács Mariettát, aki még augusztus 30-án tűnt el nyomtalanul. A hatvanéves százhalombattai asszony vendégségben volt Miskolc-Görömbölyön, ahonnan egyszerűen elsétált.

– A szüleim házában voltunk, éppen a testvéremmel beszélgettem, amikor nyoma veszett szegénynek. Rita délután hat óra körül elsétálhatott. Három éve diagnosztizáltak nála Alzheimer-kórt, sajnos nagyon nehezen tájékozódik – mondta a Borsnak tegnap Tóth István, a szerencsétlenül járt nő élettársa, akivel már 12 éve al­kotnak egy párt. Másnap utaz­tak volna haza.– Egyből elindultam kocsival, többen is bejártuk a környéket, de sajnos nem jutottunk semmire, és sötétedni is kezdett. A rendőrök is csatlakoztak, akik két kutyát is bevetettek. Szagmintát vettek, hajnalig folytatódott a kutatás, de mindhiába – tette hozzá szomorúan a 69 éves férfi.

Több mint négy nappal később olyan információ jutott el a családhoz, hogy Rita az eltűnése után másfél órával a közeli pincesoron útba igazítást kért egy ott élő nőtől, aki segített is neki. Azóta azonban sajnos semmi hír nem érkezett felőle. A családja most egymillió forintot ajánlott fel annak, aki valamilyen konkrét információval tud szolgálni az asszony hollétéről.

Eltűnése óta már csaknem húsz nap telt el, de nem adják fel a reményt.

– Két kutató-mentő csapat keresi folyamatosan a környéken. De a volt tanítványai és kollégái is többször leutaztak a helyszínre. Az egyik százhalombattai általános iskolában volt tornatanár, rengeteg gyermekkel megszerettette a testmozgást, nagyon sokan szerették. A betegsége miatt azonban januárban leszázalékolták – magyarázta István.

Marietta könnyű nyári öltözetben volt, rózsaszín rövid ujjú felsőt, kék térdig érő nadrágot és strandpapucsot viselt az eltűnésekor. Ha valaki látja, hívja a rendőrséget.

Indirekt/Bors