KezdőlapBelföldHalálos gázolás: kétszer is áthajtott áldozatán az őrült sárkeresztúri sofőr

Halálos gázolás: kétszer is áthajtott áldozatán az őrült sárkeresztúri sofőr

Szörnyű cselekmény tettesét fogták el a rendőrök – írja a police.hu.

A sárbogárdi rendőrök február 26-án délután, szolgálatellátásuk során észlelték, hogy Sárkeresztúron, a Dózsa György utcában több ember áll, és egy férfi a földön fekszik. Mint kiderült, nem sokkal korábban egy férfi autóval az úttestről a csoportosulás irányába lehaladt, és a kerítésoszlop mellett álló 16 éves fiút elgázolta, aki a jármű alá került.

A sofőr hátramenetbe kapcsolt, miközben ismét áthajtott a sérültön, és elsodort egy másik, 14 éves fiatalt is, majd tolatva elhagyta a helyszínt.

A 16 éves sárkeresztúri fiú a szakszerű és gyors kórházi kezelés ellenére az éjszaka folyamán belehalt elszenvedett sérüléseibe.

A Fejér megyei rendőrök haladéktalanul nyomozást indítottak az ügyben, és a beszerzett bizonyítékok alapján rövid időn belül beazonosították a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható 32 éves helyi illetőségű férfit, akit a rendőrségre előállították, és őrizetbe vétele mellett több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozók előterjesztést tesznek a férfi letartóztatásának indítványozására.