Sokadik szakítása után az gondolhattuk volna, hogy romokban van Stohl András magánélete. Ám hatalmas meglepetésre elvállalta a Nagy Ő szerepét, hogy egy televíziós realityben keressen új párt magának.
Nem tudni, hogy ki van nehezebb helyzetben ebben a műsorban: a Nagy Ő, vagyis Stohl András, akinek életében rengeteg nő játszott már fontos szerepet, vagy azok a hölgyek akik versenybe szálltak a színész-műsorvezető kegyeiért.
Miután kiderült, hogy a TV2 műsorvezetője elvállalta a a Nagy Ő szerepét, Hevesi Kriszta szexuálpszichológus azt nyilatkozta: „nem ez lesz Stohl András következő kimondott igenje”. A színész most a Tények riportjában vallott érzéseiről, miután elkezdődött a forgatás. Elmondta többek között, hogy szerinte mi volt a legfontosabb számára amikor igent mondott a felkérésre:
„Mindenképpen nehéz ezt elvállalni, bár nem is elvállalni nehéz, hanem úgy megcsinálni, vagy úgy végigcsinálni, hogy ez igaz legyen és jó legyen és őszinte legyen, mert ez a legnagyobb célja most ennek a műsornak.
Amint kiderült Stohl András személye, rögtön elkezdtek égni a vonalak, és tucatszámra jelentkeztek azok a nők, akik küzdeni szerettek volna a TV2 sztárjának kegyeiért a műsorban. A forgatások javában zajlanak, a színész pedig néhány titkot is elárult az érte harcoló jelentkezőkről.
– A hölgyek rendkívül érdekesek és rendkívül szórakoztatóak. Nagyon komoly történeteik vannak, egyéniségek, ami rendkívül fontos. Szerintem ez a legérdekesebb az egészben, hogy jelen pillanatban már elküldtem egy pár lányt, de akik itt vannak, még tizenhatan, ők mind külön egyéniségek – árulta el őszintén Stohl a felhozatalról.
Ez annak is köszönhető, hogy a műsorkészítők ezúttal jóval megfontoltabban és alaposabban válogatták a szereplőket.