KezdőlapBelföldGyász: elhunyt Mádl Dalma

Gyász: elhunyt Mádl Dalma

Életének 89. évében meghalt Mádl Dalma, a néhai Mádl Ferenc köztársasági elnök özvegye.

Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye nyolcvannyolc éves korában, péntek hajnalban hunyt el.

Mádl Dalma Némethy Dalma néven 1932. november 9-én született Pécsett. A budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel.

1957-ben Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, majd 1964-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék kutatócsoportjánál dolgozott.

1Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, majd e tevékenységét férje mandátumának lejárta után is folytatta. Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

Munkásságát 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el.

A Független Kisgazdapárt színeiben politizált Mádl feleségétől fájó szívvel búcsúznak a politikusok A magyar politikusokat is megrázta halálhíre, a kormánytagok közül elsőként Gulyás Gergely kancelláriaminiszter emlékezett meg a közösségi médiában.

Mádl Dalma nem csupán hű társa volt Magyarország rendszerváltoztatás utáni második köztársasági elnökének, de a polgári Magyarország melletti következetes kiállása, karitatív tevékenységében is megnyilvánuló segítőkészsége és kedves személyisége felejthetetlenül velünk marad. Isten nyugosztalja! – írta búcsúzó szavait Mádl Dalmának a politikus.

Varga Judit igazságügyi miniszter posztjában azt írta:

A családunk és minden magyar nevében búcsúzom Mádl Dalmától. Sosem feledjük a nemzetért, a polgári Magyarországért és az elesettekért végzett tevékenységét. Isten nyugosztalja!

Mádl Dalma egész életével az egyház tanítását közvetítette – reagált az MKPK Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegyének halálhírére.

Az MTI-hez eljuttatott közleményükben úgy fogalmaztak: „hálával tartozunk Istennek, hogy Dalma asszony köztünk élt és áldozatos munkásságával, valamint egész életével az egyház tanítását és a krisztusi szeretetet közvetítette az emberek, a társadalom felé.

A püspöki kar együttérzését fejezte ki a gyászoló családdal a magyar katolikus közösség nevében.

„Imáinkban megemlékezünk Dalma asszonyról, kérve a Mindenhatót, jutalmazza őt az örök élet boldogságával” – írták.

Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye nyolcvannyolc éves korában, péntek hajnalban hunyt el.

Mádl Dalma Némethy Dalma néven 1932. november 9-én született Pécsett. A budapesti Patrona Hungariae Gimnáziumban érettségizett 1951-ben. 1955-ben kötött házasságot Mádl Ferenccel.

1957-ben Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, majd 1964-től a Budapesti Műszaki Egyetemen a Mezőgazdasági Kémiai Technológiai Tanszék kutatócsoportjánál dolgozott.

Mádl Ferenc köztársasági elnöksége idején, 2000 és 2005 között számos jószolgálati és jótékonysági kezdeményezésben vett részt, majd e tevékenységét férje mandátumának lejárta után is folytatta.

Haláláig a Katolikus Karitász jószolgálati nagyköveteként is tevékenykedett.

Munkásságát 2005-ben Polgári Magyarországért díjjal, 2012-ben Magyar Szabadságért díjjal ismerték el.