Megrendítő vallomást tett Gaskó Balázs , a Magyar Televízió egykori sztár műsorvezetője. A Kölyökidőben lett országban ismert, négyszer annyit keresett akkor mint az édesanyja, de éjszakánként kocsmáról kocsmára járt. Mint mondja, még most sem teljesen tiszta, de csak egy-két évente nyúl a piához, de akkor „jöjjön a fekete halál”.
Gaskó az utóbbi időben nem nyilatkozott, de most a Magyar Hang podcastjében őszintén vallott a magánéleti nehézségeiről, köztük az alkohollal és a depresszióval vívott küzdelméről. Több mint két éve távozott a Magyar Televízió képernyőjéről, ami – elmondása szerint – mélypontot jelentett számára.
Gaskó Balázs a beszélgetés során súlyos függőségéről is őszintén beszélt. Kiderült, hogy már igen fiatalon, középiskolás korában gyakran a pohár aljára nézett, s alkoholfüggőséggel küzdött. A képernyőn mindig mosolygós, energikus fiatalembernek megismert Gaskó egész életét beárnyékolja a függősége, de annak ellenére, hogy többen le akarták beszélni, mégis fontosnak tartotta, hogy elmesélje a saját tapasztalatait.
– Anyám azt mondta, meg nyilván, mindenki azt mondta, hogy ne beszéljek róla, de én úgy éltem meg a találkozást az alkohollal, hogy a legnagyobb szerelem és a legnagyobb segítség. Sajnos, én így találtam rá a középiskola elején, amikor az ember ilyen… én meg megtaláltam ezt a rohadt folyadékot – vallotta be az egykori tévés, hozzátéve: a mai napig nem sikerült letennie az alkoholt, de a lehető legritkábbra igyekszik visszaszorítani a fogyasztását.
– Túl nagyok lettek a gyerekek, hogy ez folytatható lett volna, akkor húztam egy vonalat, de nagyon jól tudom, hogy ha tényleg esik rám az ég, akkor hozzá kell nyúlnom. Ez, hál’ Istennek, már egy-két évben egy alkalom, de nem mondhatom azt, hogy nekem vége. Azok közé tartozom, akik még szoktak (inni), ez a legrosszabb, mert akkor viszont ami a csövön kifér, a lehető leggyorsabban, és jöjjön a fekete halál, ez a legegészségtelenebb – mesélte a műsorvezető, aki úgy érzi, túl korán talált rá az italra, ami miatt voltak botrányai is az iskolájában, ezért kellett végül máshol érettségiznie.
A teljes beszélgetés itt nézhető meg:

















