Geszti Péter fontos üzenetet osztott meg Facebook-oldalán. Elárulta, mit a tenyerébe írt két szó a profilképén. Íme a magyarázat a „Maradj normális!” feliratra, eddig tizenhétezer megosztásnál tart a bejegyzése.
Geszti Péter hosszas bejegyzésben fejtette ki többek között, hogy mit akart jelenteni a „Maradj normális!” felírat profilképén. Azonban azt is megfogalmazta több olyan dolog is történt a közelmúltban, amely arra következtet: szűkült az értelem, ezzel jól összefoglalva a jelenlegi helyzetet. Követői közül többen is érdeklődtek, hogy mit jelent pontosan ez a szöveg, ezért a dalszerző egy bejegyzésben hosszan írt aló, mi ihlette ezt.
A magyarázatot változtatás nélkül közöljük:
„Kedves Emberek! Többen kérdeztétek, hogy mit akart jelenteni a „Maradj normális!” felirat a tenyeremen? Tulajdonképpen csak ez jutott valahogy eszembe, amikor hétvégén belopakodott az ősz. Ami most magával hozza a koronavírus-járvány második hullámát is, és lehet, hogy hónapokig megint szobákba zárva éljük életünket. Szűkülő terek, szűkölő értelem. Olvasom a híreket, látom ismerősök és ismeretlenek posztjait. Egyre több embernek gurul el a gyógyszere, ez mesekönyvet darál, az hazugságokkal hergeli az embereket, amaz összeesküvés elméletek mérgeit viszi be környezetébe. Van, aki a szeretteit veszíti el, van, aki az egészségét, van, aki a munkáját, van, aki a maradék eszét. Közben pedig rövidülnek a nappalok, nő a sötétség. Kint is, bent is. Elveszítjük egymást, elvesznek a fogalmak, jogos tehát, hogy megkérdezitek: egyáltalán mi a normális? Hiszen annyiféle valóságot látunk vagy képzelünk magunk köré, annyira biztos lett a bizonytalanság. Az én normalitásom mostanában ebben áll: kaput becsukni, agyat kinyitni, nem gyűlölni, nem irigykedni, nem félni, figyelni, vigyázni magunkra és egymásra, maszkot húzni az arcra – de a szándékokra nem. Fizetni a független hírekért, és minden szemetet kidobni, szelektíven gyűjteni a hulladékot, nem megromlani, nem elbutulni, nem kiégni, nem beégni, nem leégni, hinni abban, amit tanultunk, amit képviselünk, amiben a szüleinktől példát vehetünk, amire meg merjük tanítani a gyerekeinket. Begyújtani a kandallóba, a kályhába, a kihűlő termekbe és kapcsolatokba, olvasni, beszélgetni, egymásba kapaszkodni, bedunsztolni mindent, ami jó bennünk. Hosszú lesz az ősz, még hosszabb a tél. Pedig néha már így is olyan, mintha évek óta tartana a holtszezon. Mintha egy évtizede csak ide-oda császkálnánk egy elhagyatott tó partján, a lepattant, lezárt lángosozók és a kifakult, kinyírt nádas között. Mielőtt még hallanátok, hogy a sirályok sikítanak, mi meg kussolunk, befejezem. Nyugi. Lesz tavasz. Maradj normális! Kellesz még.”
Indirekt/Blikk
