KezdőlapBelföldGesztesi Máté vallomása: így él benne halála után az édesapja

Gesztesi Máté vallomása: így él benne halála után az édesapja

Gesztesi Károly tavaly januárban hunyt el, fia Máté a Spirit FM Viccen kívül című műsorában mesélt arról, hogy miként élte meg apja elvesztését, hogy dolgozta fel azt, illetve arról is beszélt, hogy olyan „jóbarátok” tűntek fel a tragédia után, akik a valóságban nem is álltak közel az édesapjához.

A beszélgetés során mesélt a hitről, illetve arról, hogy mit jelentett édesapja számára a Biblia és a vallás, és arra is kitért, hogy Gesztesi korábban az evangéliumok mellett János apostol leveleit is felmondta, de arról még nem született döntés, mi lesz ennek a felvételnek a sorsa.

Gesztesi utolsó munkája volt a Szent Pál Akadémia fordításában megjelenő négy evangélium hangoskönyvként való feldolgozása. A művész tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála miatt nem tudta befejezni ezt a munkáját, így fia, Máté pótolta a hiányzó részeket.

Édesapja tragikus halála kapcsán elmondta, hogy minden haláleset megviselte, amit látnia kellett, de megnyugtatja a tudat, hogy a túlvilágon újra együtt lehet az apjával és elvesztett szeretteivel.

– A Biblia azt állítja, hogy a halál csak egy takaró, és akik elköltöztek, azok igazából élnek, ennek ellenére nagyon megviselt minden haláleset, amit eddig végig kellett néznem – mondta filmszövegíróként dolgozó Máté majd kiemelte, hogy ez nem valami pszichés öngyógyítás részéről. – A legszebb örökség, amit valaki itt hagyhat (…) így egy ember ilyen módon is tud a halála után is beszélni – fejtette ki édesapjának az evangéliumról szóló hanganyagával kapcsolatban.

Máté arról is beszélt, hogy apja halála után számos „jóbarát” jelent meg, akik a közösségi oldalakon arról beszéltek, mennyire jóban voltak a színésszel, ám a fia úgy látja, ez nem teljesen volt így. Ő maga igyekszik nem foglalkozni ezzel a jelenséggel.

Indirekt/Blikk