KezdőlapCímlapItt a világ legdrágább vécéje – több, mint 7 milliárd forintba került

Itt a világ legdrágább vécéje – több, mint 7 milliárd forintba került

Kilövik az űrbe, és nem kizárt, hogy ezen trónol majd, az első ember, aki a Marson landol. Hat éven át dolgozott rajta az amerikai űrügynökség.

Fotó: James Blair/NASA/JSC

Hat évig dolgozott a szupervécén a NASA, és 23 millió dollárt, vagyis több, mint 7 milliárd forintot költöttek rá. Az űrutazóknak szánt „trónt” univerzális szennyvízkezelő rendszernek hívják, és kifejezetten a mélyűri utazásokhoz tervezték. Szeptemberben küldik fel a Nemzetközi Űrállomásra, ahol három éven át tesztelik, később pedig Hold-, majd Mars-expedíciókban is használják. A megújult űrvécé előkezeli az újrahasznosításra szánt vizeletet, és fontos jellemzője, hogy női asztronauták is könnyen tudják használni, ha kis és a nagy dolgukat egyszerre akarják elvégezni.

Fotó: Jack Fischer/NASA

forrás: raketa.hu