KezdőlapCímlapHatékonyan működik az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni vakcinája

Hatékonyan működik az Oxfordi Egyetem koronavírus elleni vakcinája

Eddig több, mint ezer emberen végeztek teszteket, amit pozitív immunválasz jellemez, az antitestek valamint a T-sejtek száma is jelentősen emelkedett és csak enyhe mellékhatások vannak.

fotók: illusztráció

Biztató hírek érkeztek Londonból, miszerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszervállalat által közösen fejlesztett COVID-19 elleni vakcina tesztelése pozitív eredményeket hozott. A kutatók által kifejlesztett oltóanyag az eddigi eredmények alapján biztonságos, és dupla immunválaszt váltott ki a tesztalanyokban. A klinikai tesztek jelenlegi fázisának eredményeit egy brit szaklapban publikálták. Az oltóanyagot egy genetikailag módosított Adenovírus törzsből állították elő, amely majmoknál megfázást okoz – írta a dvdstier.wixsite.com.

A kutatók szerint az oltás hatására termelődő T-sejtek száma 14 nap, az antitesteké 28 nap után érte el a csúcspontját a vérben. A vizsgálatok azonban nem tartanak elég régóta ahhoz, hogy minden kétséget kizárhatóan megállapítsák, meddig is tart a vakcina hatása. Egyelőre még az is kétséges, mennyire hatásos a szer az idősebb betegek esetében, de a szakemberek már azzal is elégedettek lennének, ha ennél a generációnál az oltás csak a betegség lefolyását enyhítené, így az sok esetben nem lenne halálos kimenetelű.

A tesztekben résztvevő alanyok 70%-a esetében léptek fel mellékhatások (láz és fejfájás). A kutatók szerint ezeket azonban könnyedén csillapítani lehetne paracetamol hatású készítményekkel. A vakcina az egyik legígéretesebb jelölt a viszonylag gyorsan elérhető, koronavírus elleni oltóanyagok közül. A londoniak mellett egy kínai cég, a CanSino Biologics ellenszere is áttörést ért el, az ezzel kapcsolatos eredményeket is a már említett szaklapban hozták nyilvánosságra.

Az Oxfordi Egyetem által fejlesztett oltástípus egyik nagy előnye, hogy gyorsan és nagy mennyiségben előállítható. Az AstraZeneca előzetes szerződéseket kötött a gyártásra, állításuk szerint rövid időn belül probléma nélkül elő tudnának állítani nagyjából 2,1 milliárd adagot.