KezdőlapBelföldGáspár Evelin bevallotta: apja miatt még mindig pszichológushoz jár

Gáspár Evelin bevallotta: apja miatt még mindig pszichológushoz jár

Evelin tízévesen került rivaldafénybe, de máig cipeli a terheket, pszichológus segít feldolgozni a károkat.

„A sors nekem ezt adta, Gáspár Győző az édesapám, Balla Bea az édesanyám, leszülettem ide, és kaptam ezt az életfeladatot. Hírnévben nőttem fel, az egész ország ismer a családommal együtt. Most már hálás vagyok, mert egy tök jó élet és lehetőség számomra, és büszke vagyok édesapámra. A hülyeségből csinált pénzt, és a hülyeségből élünk’ – mondta a ZSHOWtime csatornán Evelin. A beszélgetés során szóba került szülei kapcsolata is, akiknek 28 éve töretlen a házassági, nem mentek szét, összetartják a családod. Evelin őszintén elmondta azt is, hogy Győzike nagyon szigorú volt vele mindig, még most is, és nem tartana itt, ha az apja nem így fogta volna. „Elkallódtam volna a hírnévben. Pedig volt olyan időszakom, amikor picit züllöttem, 24-25 évesen. De ennek már vége, az rossz társaságnak és rossz életmódnak volt köszönhető” – tette hozzá Evelin.

Győzike nagyobbik lánya egyébként a mai napig pszichológushoz jár, mint mondta: ehhez az apjának is köze van, mert nem volt olyan segítség mellette a Győzike show alatt, aki segítette volna mindazt feldolgozni. „Rengeteget bántottak, lekövéreztek, volt, aki azt írta, kiesik a kapanyél a számból. Épp ezért nem voltak barátaim, nem volt gyerekkorom, a négy fal között nőttem föl. Nem jártam közösségekbe, sportolni, bezárkóztam, és nem nyitottam az emberek irányába” – vallotta be őszintén Evelin – adta hírül a Bors.