KezdőlapBelföldGáspár Beát sokkolta kisebbik lánya bejelentése

Gáspár Beát sokkolta kisebbik lánya bejelentése

Nem akar öregen nagymama lenni Gáspár Bea, akit szinte sokkolt Virág bejelentése.

Hiába szeretne fiatalon nagymama lenni Gáspár Bea, úgy tűnik, lányai ezt nem adják meg édesanyjuknak. Sokkolta, miután megtudta, hány évet kell még várnia unokái megérkezéséhez. Megdöbbentő kijelentést tett a Life TV saját gyártású, naponta 19 órakor jelentkező Van életünk című realityben a Gáspár família legfiatalabb tagja. Virág az ebéd kellős közepén közölte szüleivel családalapítási terveivel.

– Még várnom kell 22 évet, ami azt jelenti, hogy 69 évesen leszek majd nagymama, ha megélem. Nem lenne korrekt velem szemben, amikor már nem hallok, nem látok, menni sem bírok, meg sem ismerek senkit, és még az sem kizárt, hogy demens leszek, és arra sem fogok emlékezni, mi történt két perccel ezelőtt. Ebben a világban semmit nem lehet tudni. Nem tartom jó ötletnek – fakad ki Bea, miután lánya, Virág kijelentette: negyvenéves kora után szeretne majd csak gyereket vállalni.

Hogy Győző mit reagált lánya terveire, az kiderül a Life TV ma este 19.00 órakor jelentkező Van életünk következő epizódjából, ahol még bepillanthatunk Berki és Mazsi, DrBRS és párja, Zámbó Krisztián és Zsuzsi mindennapjaiba.