KezdőlapBelföldGalla Miklós újabb levelet Írt Orbán Viktornak: "A származásom a probléma?"

Galla Miklós újabb levelet Írt Orbán Viktornak: „A származásom a probléma?”

A humorista nem adja fel: újabb nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, amelyben szinte már követeli a Karinthy-gyűrűt.

Mint ismert, Galla Miklóssal korábban azt közölték, hogy ő kapja idén a Karinthy-gyűrűt, már méretet is vettek az ujjáról, ám hirtelen megvonták tőle a díjat.

Ezt a humorista azóta sem tudja megemészteni. és immár a második nylt levelében kéri Orbán Viktor közbenjárását, hogy kapja meg a „gyűrűjét”.

„Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Itt ismét Galla Miklós. Köszönöm a szellemes válaszát. Sajnos az ügy azóta sem oldódott meg.

Kérem, engedje meg, hogy feltételezzem, Ön ismeri azt a személyt, aki kinevezte Dobos Menyhért vezérigazgatót, illetve az MTVA kuratóriumának tagjait. Kérem, kérje meg az illetőt, beszéljen vezérigazgató úrral és a kuratórium tagjaival. Szólítsa fel őket, hogy további késedelem nélkül adják át a nekem jogosan járó, negyven év munkájával kiérdemelt Karinthy-gyűrűmet, tegyék lehetővé, hogy visszatérjek a Rádiókabaréba és a Petőfi Rádió tűzze műsorára szívhez szóló, világszínvonalú dalaimat. Ne kelljen arra gondolnom, hogy valakit a származása miatt ér hátrányos megkülönböztetés Magyarországon. Mert most erre gyanakszom, különösen a CEU- és az SZFE-ügy fényében.

Kedves Miniszterelnök Úr, egy teljesen ártatlan embert minden ok nélkül meghurcoltak. Kérem, segítsen. Kérem, intézkedjen.

Köszönöm.

Üdvözlettel:

Galla Miklós”