2024.02.29
Elemér
Kezdőlap Belföld Frissen szabadult embercsempészek raboltak ki egy férfit Szegeden

Frissen szabadult embercsempészek raboltak ki egy férfit Szegeden

Két litván férfi ellen emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség, akik idén januárban kiraboltak egy férfit a helyi buszpályaudvaron. Később derült fény arra, hogy az elkövetők ellen korábban embercsempészet miatt már emeltek vádat.

A vádirat szerint a két vádlott embercsempészet miatt már volt letartóztatásban. A litván származású elkövetők akkor az elsőfokú ítéletet követően szabadultak, és mind a ketten Litvániában végrehajtandó bűnügyi felügyeletbe kerültek. A litván hatóságok előírták számukra, hogy 72 órán belül hagyják el jelenlegi tartózkodási helyüket és menjenek vissza Litvániába, ahol jelentkezniük kell a helyi hatóságoknál.

A férfiaknak azonban eszük ágában sem volt így tenni, ehelyett 2023.január 29-én, az esti órákban a szegedi buszpályaudvaron kifigyelték, majd rátámadtak egy férfira, aki éppen egy pénzköteget tartott a kezében. A sértettet közrefogták, erőszakkal kitessékelték a váróteremből, padlóra szorították és természetesen elvették a pénzét, ami mindössze 40 ezer forint volt.

Ezután a két vádlott menekülőre fogta, de nem jutottak túlságosan messzire, ugyanis a hatóságok még aznap egy közeli dohányboltnál elkapták őket, akiknél ekkor már csak a pénz fele volt megtalálható. A járási ügyészség a vádlottakat társtettességben elkövetett rablás bűntettével vádolja. A vádemeléskor a velük szemben embercsempészés miatt időközben jogerősen kiszabott börtönbüntetésüket töltő elkövetők bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni, közölte közleményében az ügyészség.

Az esetről egy térfigyelő kamera készített felvételt, amelyet ezen a linken meg is lehet tekinteni.