Radikális lépésre szánta el magát a színésznő, és vallomása elsőre sokakban visszatetszést kelthet. Ám ha meghallgatjuk a mondanivalóját, akkor megértjük, hogy döntése nem csak roppant bátor volt, hanem mindenki számára megkönnyebbülést és nyugalmat is hozott.
Különösen őszintére sikerült a beszélgetés a Világtalálkozóban ahol Földes Eszter volt Kadarkai Endre vendége. A színésznő arról vallott, hogy a gyerekkorától magában hordozott kételyeim érzések végül elhatározássá értek és – ahogyan ő fogalmazott – kivált a családjából.
„Én a saját családomban, amiben felnőttem, nem nagyon találtam a helyemet. Úgy éreztem magamat, mint egy ilyen régi antik, értékes bútordarab, ami nem igazán illik az új IKEA-s style-ba, de hát ’nem dobjuk ki’,’ugyan nem illik sehova, ezért idetesszük meg odatesszük, letakartjuk’” – magyarázta.
Ez a belső megélés pedig felnőttkorára egy kőkemény döntésben csúcsosodott ki. „Saját akaratomból teljesen kiváltam. És sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint előtte valaha voltam.” És mielőtt bárki a szívéhez kapna, hogy ez milyen kegyetlen dolog, Földes Eszternek erre is van egy kész válasza, egy meglehetősen merész elmélete. Szerinte ugyanis ez nemcsak neki tett jót.
A családi kötelékek elvágásának van egy szimbolikus, sőt, egészen gyakorlatias oldala is: a név kérdése. Miközben eltávolodott nevelőapja, Földes Tamáscsaládjától, vér szerinti édesapjával, Landkammer Dániellel egyre szorosabb lett a viszonya.
„Olyannyira, hogy gondolkozom azon, hogy visszaveszem a családnevet. Nyilván a szakmámban a Földes Eszter már egy jól bejáratott név, tehát a színlapon maradnék Földes Eszter.”
Ez a kettősség – a polgári név mint személyes identitásvállalás és a művésznév mint szakmai brand – tökéletesen tükrözi a helyzetet. Egy határvonal meghúzása, ami kijelöli, hol ér véget a múltból hozott szerep, és hol kezdődik a tudatosan választott jelen.
