KezdőlapBelföldFérje is a Budapesten eltemetett Gábor Zsazsa mellett szeretne majd nyugodni

Férje is a Budapesten eltemetett Gábor Zsazsa mellett szeretne majd nyugodni

Teljesült Gábor Zsazsa végakarata. A legendás hollywoodi díva hamvait a Fiumei úti sírkertben helyezte végső nyugalomra özvegye Frederic von Anhalt herceg. A ceremónia után a Blikknek elmondta: a sírhely dupla, ő is itt nyugszik majd szeretett felesége mellett.

Fehér lóval, magyar nótákkal és a Pintér Tibor által énekelt legendás Frank Sinatra-slágerrel körítve helyezték végső nyugalomra tegnap Gábor Zsazsa hamvait a Fiumei úti sírkertben. A temetés nem csak ebből a szempontból volt rendhagyó: az özvegy, Frederic von Anhalt herceg azt kérte a gyászolóktól, ne feketében érkezzenek, és Zsazsa kedvenc virágait, sárga és rózsaszín rózsát hozzanak a sírra.

– Ez nem egy igazi temetés, Zsazsa életét ünnepeljük most, nem a halálát siratjuk. A vidámságára, tehetségére emlékezzen mindenki – mondta a szertartáson Von Anhalt. – Elképesztő dolgokat tett, semmitől sem félt. Ahol megjelent, ott ő volt a középpontban. Emlékszem, egyszer a brit királyi palotához látogattunk, ahol hosszú sorokban várakoztak az emberek, hogy csak egy pillantást vethessenek a királynőre. Zsazsa nem várt, ott termett Erzsébet előtt, akivel beszédbe elegyedett. A sorban persze, mindenki hőbörgött, de hát ilyen volt ő.

A herceg egy fehér lovat is rendelt a temetésre, amelyeket mindig csodált a színésznő, sőt, Zsazsa kedvenc dala, Frank Sinatra My way című slágere is felcsendült Pintér Tibor előadásában. A sír rendezésénél azonban történt egy kis malőr. Amikor a virágok a helyükre kerültek, lezuhant Zsazsa képe, amelynek eltörött az üvegből készült kerete. Többen felszisszentek, de a herceg nem aggódott, hogy mindez baljós előjel lenne, úgy véli, imádott volt felesége inkább üzenhetett. Talán megköszönte, hogy teljesítette a végakaratát.

– A temetéseken mindig történik valami, ez már csak ilyen – somolygott Von Anhalt. – Ha jelentése van is a dolognak, az biztosan jó. Zsazsa jelenlétét állandóan érzem, tudom, most is figyel és hatalmas csókot adna nekem, mert pont így szerette volna a végső búcsút Magyarországon.

A herceg nem csak Zsazsa történetei miatt szerette meg Magyarországot, ő maga is többször járt Budapesten. Nem is volt számára kérdés, hogy amikor Zsazsa sírhelyét intézi, a sajátját is megváltja néhai felesége mellett.

– Budapest Európa legszebb városa. Ha eljön a vég, szeretnék majd mellette nyugodni, azért is váltottam dupla sírhelyet – mondta Frederic von Anhalt. – A feleségemnek szép, tartalmas élete volt, büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy még ma is ennyien emlékeznek rá.

Indirekt/Blikk