KezdőlapBelföldFél éven át kutyaláncon tartották fogva Gyuri bácsit (65)

Fél éven át kutyaláncon tartották fogva Gyuri bácsit (65)

Mint egy rabszolgával, úgy bánt a fiatal építési vállalkozó V. Gyuri bácsival, akit tavaly nyáron 70 ezer forintért vett meg egy ismeretlen férfitól.

Dorogházán még mindig nem térnek magukhoz az emberek a döbbenettől. A rendőrség rabszolgatartás miatt őrizetbe vette, majd a bíróság letartóztatotta B. Balázs 21 éves építési vállalkozót, aki a 65 éves bácsit állati körülmények között dolgoztatott. Gyuri bácsi napközben építkezésen dolgozott, a munkájáért fizetést nem kapott. Csak egyszer adtak neki enni, este pedig egy kutyaláncon tartották, nehogy elszökjön.

– Gyuri bácsi kálváriája akkor kezdődött, amikor porig égett a háza. Se otthona, se munkája nem volt, így egy vállalkozó visszaélve a kiszolgáltatott helyzetével, építkezéseken dolgoztatta. Állítólag tőle vette meg a szomszédom, B. Balázs – mondta a Blikknek Katalin.

Több, mint fél évig tartott az idős férfi kálváriája, aki néha panaszkodott a szomszédasszonynak, de nem történt semmi. Pár napja azonban a kegyetlen munkaadója rács mögé került, ezzel egyidőben a rendőrséggondoskodott Gyuri bácsi védelméről. Ugyanis fennállt annak a veszélye, hogy Gy. Balázs rokonai megkeresik, megfenyegetik esetleg bántalmazzák az idős férfit.