KezdőlapBelföldEzeket a vakcinákat nem lehet beadni harmadik oltásként a virulógus szerint

Ezeket a vakcinákat nem lehet beadni harmadik oltásként a virulógus szerint

Lisziewicz Julianna szerint a vektoralapú oltóanyagokat nem lehet majd újból felhasználni.

Egyre több magyar szakértő ért egyet abban, hogy – jóllehet jelenleg „nyerésre állunk” a koronavírus ellen – a későbbiekben szükség lesz egy harmadik, emlékeztető védőoltásra is. Erről hétfőn Szlávik János infektológus beszélt a TV2 reggeli műsorában. Ő akkor úgy fogalmazott, mindenképpen kelleni fog majd egy harmadik vakcinadózis – természetesen Magyarországon is -, ráadásul a második oltást követő fél-egy esztendőn belül. „Egyelőre nincsenek erre még adatok, nincsenek tudományos bizonyítékok, de én szinte biztos vagyok benne, hogy kell majd harmadik oltás. Arról nem beszélve, hogy más oltások fognak jönni. Olyan mutánsok ellen is hatékony oltások, melyeket mindenképpen érdemes lesz majd felvenni” – ecsetelte a hét elején Szlávik.

A virológusok abban is egyetértenek, hogy jönnek még olyan vírusvariánsok, melyek potenciális veszélyt jelenthetnek akár a beoltottakra is. Épp ezért lesz szükség a harmadik vakcinadózisra – állítja egyre több szakértő. Ugyanakkor úgy tűnik, nem minden vakcinatípus lesz alkalmas rá, hogy újra felhasználják.

Lisziewicz Julianna magyar immunológus úgy véli, az újonnan felbukkanó vírusváltozatok miatt egy éven belül esedékes lesz egy harmadik védőoltás is. A szakember ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a vektoralapú vakcinák, azaz a Szputnyik, az AstraZeneca és a Janssen nem lesznek újra felhasználhatók. Ezekkel az oltóanyagokkal tehát akkor sem lesz kivitelezhező a vakcináció, ha egy páciens korábban ezek valamelyikéből kapott két dózist – állítja Lisziewicz.

A szakértő a Spirit FM műsorában beszélt arról, hogy ha elérkezünk a harmadik körös oltáshoz, a jelenleginél megbízhatóbb, hatékonyabb oltóanyagok is rendelkezésünkre állnak majd. Lisziewicz hozzátette: a Pfizer és a Moderna is fejleszt olyan új vakcinákat, melyek a legújabb mutánsok ellen is védelmet nyújthatnak a jövőben. Az immunológus ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy bármennyire is ígéretes most a helyzet Magyarországon, illetve Európa számos más államában, az Egyesült Királyságban a magas átoltottság dacára ismét emelkedik az esetszám, ami az indiai mutáns számlájára írható. Lisziewicz azt sem zárta ki, hogy a jelenlegi tendencia akár egy negyedik hullámot is elindíthat a szigetországban.

Indirekt/femcafe.hu