KezdőlapBelföldEz nem a Másnaposok! Drogot kerestek, de egy tigrissel találták magukat szemben.

Ez nem a Másnaposok! Drogot kerestek, de egy tigrissel találták magukat szemben.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist. 

Még a tapasztalt nyomozókat is meglepte, hogy mit találtak drogkeresés közben. November 19-én Tiszafüreden a vármegyei rendőrök és a KR NNI munkatársai közösen hajtottak végre akciót, melynek keretében a férfit elfogták, és ingatlanában kutatást tartottak. Ennek során kábítószert ugyan nem találtak, azonban a ház egyik melléképületében egy körülbelül 2-3 hónapos tigriskölyköt fedeztek fel, valamint több egzotikus élőlény – köztük ara papagájok, ázsiai Prevost-mókusok és sarkantyús teknősök – is előkerült. Utóbbi állatokkal kapcsolatban egyelőre jogsértés gyanúja nem merült fel, azonban a tigriskölyök tartása okán a tulajdonos – tekintve, hogy az állat veszélyes és védett – több bűncselekményt is megvalósított. 

A KR NNI szakemberei így a 40 éves férfit természetkárosítás, valamint veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegése bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki, mivel nem rendelkezett a tigris tartásához szükséges engedéllyel.

A tigriskölyök ideiglenesen a Fővárosi Állat- és Növénykertbe került, ahol szakemberek gondoskodnak róla.

Police.hu