KezdőlapBelföldÉpp hazaengedték volna a kórházból, amikor sztrókot kapott Zámbó Jimmy édesanyja

Épp hazaengedték volna a kórházból, amikor sztrókot kapott Zámbó Jimmy édesanyja

Rossz hírek: műtéte és vérátömlesztése után sztrókot kapott Zámbó Jimmy édesanyja.

Anna nénit jelenleg is kórházban ápolják, legyengült, de nem adta fel a harcot. A 2001-ben tragikus körülmények között elhunyt énekes családja abban bízik, hamarosan hazavihetik a szeretett mamát, ahol gyermekei és unokái körében gyógyulhat tovább.

A rajongói által csak Királynak becézett énekes testvére, Árpy szűkszavúan nyilatkozott édesanyja állapotáról.

– Sajnos, sztrókot kapott, amikor mentünk volna haza a kórházból. Már a liftben voltunk, amikor hirtelen rosszul lett, így visszavitték megvizsgálni, és az MRI meg a CT kimutatta, hogy enyhe sztrókon esett át. Most gyenge, de bízunk benne, hogy napról napra jobban lesz, a jövő héten pedig talán már itthon lesz velünk – mondta a Blikknek Árpy, akitől azt is megtudtuk, mindenkit megvisel a családból Anna néni állapota, szüntelenül aggódnak és imádkoznak érte.

A Zámbó testvérek édesanyját három hete kezelik az egyik fővárosi klinikán, miután combnyaktörést szenvedett. Az idős asszonyon komoly műtétet hajtottak végre, protézist kellett neki beültetni, ami után nagyon legyengült. Ám Anna néni igazi harcos – ahogy arról a Blikk is beszámolt –, miután vérátömlesztést kapott, az or­vo­sok bíztak benne, gyorsan megerősödik annyira, hogy akár haza is en­gedhetik. A sztró­k miatt azonban újra várniuk kell a szeretteinek, hogy együtt lehessenek. Könnyebbséget jelent azonban, hogy a látogatási tilalmat feloldották, így nemcsak a korábban külön kórházi engedélyt kapott Marietta, de a családból bárki látogathatja már a lábadozó Anna nénit. Zámbóék nincsenek hozzászokva, hogy sokáig ne találkozzanak, Árpy korábban arról mesélt lapunknak, hogy amikor nem volt kórházban, mindennap meglátogatta a mamát, másik két testvérével pedig egy házban is élnek.

– Anyura vigyázunk, át szoktam menni, meglátogatom. Egyedül sosem hagynánk, Marietta és Tihamér él vele egy házban, egy emelet különbség van köztük, így 24 órás felügyelet alatt van – mesélte a Blikknek Zámbó Árpy.

Indirekt/Blikk