KezdőlapBelföldEltemették Moldova Györgyöt

Eltemették Moldova Györgyöt

Végső nyugalomra helyezték kedden a Kozma utcai zsidó temetőben Moldova Györgyöt. Az életének 89. évében elhunyt Kossuth-díjas írót Kardos Péter főrabbi búcsúztatta.

Blikk szerint a temetésen pedig nagy számban jelentek meg tisztelői, barátai, összesen 100-150 ember kísérte őt utolsó útjára. „Nem hal meg számunkra, ha olvassuk műveit, ha kijövünk ide, és megosztjuk vele érzéseinket. Búcsúzzunk tőle a köszönet és hála érzésével” – hangzott el a gyászbeszédben a lap tudósítása szerint. 

Moldova György halála a magyar politikai közélet szereplőit is megrendítette, többek között Vitézy Dávid, Karácsony Gergely és Fekete-Győr András is megemlékezett az íróról. Az író felesége, Palotás Katalin megtörten nyilatkozott férje elvesztéséről, aki már napok óta rendkívül rossz állapotban volt. Palotás Katalin szerint Moldova György sztrókgyanús tüneteket produkált, így sejteni lehetett, hogy közel a vég. Állítólag Moldova György utolsó szavai is feleségéhez szóltak:

»Csodálatos volt az a néhány veled töltött hónap, csodálatos volt az életem utolsó, legeslegutolsó része…« Egészen megdöbbentő, hogy ezek voltak az utolsó szavai hozzám. Aztán már soha többet nem szólalt meg – nyilatkozta Palotás Katalin.