2021.06.20
Rafael
Kezdőlap Belföld Eltemették Igaly Dianát

Eltemették Igaly Dianát

A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték kedden délután Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökének hamvait.

Fotó: MTI

A szertartáson Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész Wass Albert „Itt leszek közel valahol” című művét szavalta el, Szabó Tünde sportért felelős államtitkár pedig beszédében úgy fogalmazott, „leírhatatlan az a fájdalom, amelyet Igaly Diana halálhírének hallatán éreztünk. Ő az egyike azon nagy sportolóknak, aki olyan értékrend mentén élte az életét, amely mindenki számára példaként szolgálhat.”

Igaly Diana életének 57. évében, koronavírus-fertőzés következtében hunyt el április 8-án. A magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja a 2004-es olimpiai aranyérem mellett, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet szerzett. Ötször választották meg az év sportlövőjének, 2019-ben pedig az MSSz életműdíjjal jutalmazta. A 2012-es évben kapott helyet a magyar szövetség új vezetésében, és egészen haláláig az MSSz alelnökeként dolgozott – írt az MTI.