KezdőlapBelföldTragédia: fényes nappal elrabolták, megerőszakolták a 15 éves érdi kislányt

Tragédia: fényes nappal elrabolták, megerőszakolták a 15 éves érdi kislányt

Állítólag a brutális erőszaktevők az eset után kilökték Érden a kocsiból a kislányt és ott hagyták az utcán.

Az Origo szerint a lány anyja már reggel bejelentette gyermeke eltűnését a rendőrségen, mivel nem jelent meg az üzletben, ahol a szakmai gyakorlatát tölti. Ezek után nem csak hatóságok, de a társai is keresni kezdték. Az Indirekt megtudta: egy 16 éves fiú hétfő délután azzal hívta fel a rendőrséget, hogy ismeretlenek autóba tuszkolták és elrabolták a 15 éves barátnőjét az egyik érdi étterem előtt, majd megerőszakolták. Az állítólagos támadók ezek után a Néra utcánál tették ki a megbecstelenített, ahol valószínűleg a járókelők találtak meg. A ruhája szakadt volt és felületi sérülések látszódtak rajta.

Az esettel kapcsolatban a lap megkereste a rendőrséget, akik elárulták, hogy fél ötkor kaptak hasonló tartalmú bejelentést.

– A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul megtette a szükséges intézkedéseket, megkezdte a körülmények tisztázását. A bejelentésben megnevezett lány meghallgatása és orvosi vizsgálata folyamatban van – írták a válaszukban.

Az Indirekt utánajárt és megtudta, szó sem volt rablásról, se erőszakról. Ugyanis a 15 éves kislány a 16 éves barátjával (aki a rendőrséget riasztotta a kamu hírrel ) találkozott hétfő délelőtt, majd szeretkeztek. Közben a kislánynak véres lett a fehérneműje, mert most volt életében először fiúval. A tinilány félt, hogy otthon mit szólnak hozzá a szülei, ezért találta ki a barátja a rémmesét.