A fiatal rendőr édesanyját álmából keltették a hírrel: megölték a fiát.
Egyetlen pillanat alatt omlott össze minden a család körül: január 13-án este egy őrjöngő késes férfi halálra szúrta Baumann Péter rendőr főtörzsőrmestert. Mint megírtuk, a járőrt két társával együtt egy dühöngő alakhoz riasztották a főváros XI. kerületében. Miután a rendőrök a helyszínre értek, sikerült is elfogniuk a férfit és már épp próbálták megbilincselni, amikor kést rántott és mindhármójukba belemártotta a pengét. Péter még élt, amikor a kórházba értek vele a mentők, de végül belehalt sérüléseibe. Hozzátartozói egészen eddig nem szólaltak meg, ám a Retro Rádiónak most interjút adtak.
Péter édesanyja és testvére, Enikő és István meséltek arról, milyen volt a pillanat, amikor megtudták, mi történt, és hogyan lehet – ha egyáltalán lehet – együtt élni azzal a tudattal, hogy a fiatalember nincs többé.
– Nagyon közel álltunk egymáshoz – mondta elcsukló hangon István. – Péter azért lett rendőr, mert már középiskolásként tudta, hogy segíteni akar másokon.
Péter édesanyja mind a mai napig emlékszik, hogy a fiú már óvodásként is rendőrnek öltözött farsangkor, az igazi áttörést a Rendészeti Szakközépiskola nyílt napja hozta meg a számára.
– Ott már lehetett látni a szemében a csillogást: akkor és ott eldöntötte, hogy ide szeretne jönni. Miután felvették, mindig féltettük. Tudtuk, hogy milyen veszélyben van, mert mindig ott volt az első sorban. Valahogy ezt az anyai szív megérzi, én pedig minden beszélgetésünk alkalmával úgy búcsúztam el tőle, hogy „nagyon vigyázz magadra, kisfiam!” – sírta el magát az édesanya.
– Brutális volt, amikor megtudtuk, hogy mi történt Péterrel. A férjemmel külön-külön kaptuk a hírt. Műtősnő vagyok, aznap éjszaka is dolgoztam. Amikor hajnali fél háromkor kopogtak a műtősnői szoba ajtaján, azt hittem, munka lesz. Felriadtam a pihenésből, de először ki sem mertem nyitni az ajtót, mert telefonon szoktak szólni, ha feladat van. Ekkor odakintről meghallottam a férjem hangját: Enikő, nyisd ki az ajtót, mert baj van!
Az édesanya három embert látott az ajtó előtt, a férje mellett két rendőr állt. Beléptek a szobába.
– Először nem értettem, mi a baj, és nem is hittem el… igazából a mai napig nem hiszem el. Akkor azt mondtam, hogy ez nem igaz, ez nem történhet meg, és most is ezt mondom: ez nem lehet igaz!
Istvánt ugyancsak álmából keltették a hírrel. Péter menyasszonya ébresztette azzal, hogy a fiatalember nagyon rosszul van, induljon hozzá azonnal a kórházba. Amilyen gyorsan csak bírt, felöltözött és elindult, s bár sejtette, hogy nagy a baj, de bízott benne, hogy „csak” súlyos sérülésről van szó. A kórházban már két rendőr várta: vele ott közölték a tragédia hírét.
Arra a kérdésre, hogy milyen volt Péter valójában, István úgy felelt: ő volt az, akire mindig lehetett számítani.
