KezdőlapBelföldElőször mutatta meg újszülött kisbabáját Hódi Pamela

Először mutatta meg újszülött kisbabáját Hódi Pamela

Hódi Pamela és Tóth Bence kislánya május hetedikén látta meg a napvilágot, ám azóta nagy volt a titkolózás a család környékén. A boldogságtól majd’ kicsattanó szülők most először álltak kamera elé, hatalmas mosollyal az arcukon mesélve arról, hogy lett a gyermekük neve Tóth Evolet Olívia.

– Én elkezdtem neveket keresni a kislányunknak, majd egyik reggel olvasgattam, de egy nevet nem találtunk, ami tetszett volna. Kicsit csendben maradtam, nem adtam fel, majd egyszer csak elmondtam, hogy megvan a név. Pamela azt hitte, hülyéskedek, biztos valami borzasztót találtam ki, és akkor mondtam, hogy hát Evolet – emlékezett vissza az egyedi név kitalálására a büszke édesapa, Bence.

A beteljesítést jelentő név valóban rendkívül különleges, mindössze 2020 óta anyakönyvezhető Magyarországon. Pamelának azonban nem csak a névválasztással, de a koronavírussal és komoly fájdalmakkal is küzdenie kellett második terhessége közben.

– Az első gyerkőcnél a kilenc hónapot meg sem éreztem, mintha nem is lettem volna várandós. Itt onnantól kezdve, hogy megtudtuk, kisbabánk lesz, szerintem másnaptól beindult minden. Egyfolytában hányingerem volt, jött fel a savam, iszonyatos hátfájdalommal küzdöttem – részletezte a modell.

Evolet azonban nem csak a terhesség alatt, de a születése közben is okozott izgalmakat a szüleinek, legalábbis az édesapjának, Bence ugyanis az ajtó előtt izgulta végig az eseményeket.

– Azt terveztük, hogy bent leszek ugye, de hát ott voltak olyan dolgok, amik miatt nem tudtam bemenni, csak az ajtó előtt izgultam. Hát, bőven elég volt, nem is tudom, hogy melyik a jobb vagy a rosszabb. De azon gyorsan túlestünk, amikor felsírt a kicsi, gyorsan kihozták, még azt a köldökcsonkot elvágtam, ott még kicsit zavarban voltam, de a szülésznő mondta, hogy apuka, csináljon mindent, fotózzon, feküdjön az ágyra. Lefeküdtem, a babát a mellkasomra tette, betakargatta és akkor ott elvoltunk egy órát kettesben. Simogattam, beszéltem hozzá, sírtam, fotót csináltam, hívtam mindenkit. Az szenzációs egy óra volt, ott megérkezett az apa szerintem – mesélte a Fókusz stábjának a futballista, aki azt is elárulta, hogy egyelőre teljesnek érzik a családjukat, így nem terveznek több gyereket.

Indirekt/Blikk