KezdőlapBelföldElőkerült Eszenyi Enikő lánya – elmondta, hogy van most a színésznő

Előkerült Eszenyi Enikő lánya – elmondta, hogy van most a színésznő

Jó ideje rejtőzködik a Vígszínházból botrányok közepette távozott színész-rendezőnő, semmit nem tudni arról, hogyan él, mihez kezdett a bortány után. A Story hírt kapott felőle.

Az RTL Klub Álarcos show-ja volt az első nyilvános szereplése a botrány óta, de Eszenyi akkor sem állt szóba a sajtóval. Ez azóta sem változott, arról, hogyan, miből él, és egyáltalán, talpra tud-e állni, senkinek nem beszél. A Story magazinnak sikerült fogadott lányát, Veronikát megszólaltatnia. “Meg kell mondjam, nem örültem neki, hogy így bántak vele. Mégiscsak a nevelőanyám, aki Lillára, a kislányomra unokájaként tekint. Nekem ő olyan, mintha az édesanyám lenne. Rengeteg szeretetet kaptam tőle, amit a vér szerinti szüleim nem adtak meg neke.. (…)„Nem szereti magáról azt mutatni, ha megsérült – folytatja Vera. – Ötéves korom óta ismerem Encit, de még sosem láttam őt sírni. Még a szerettei előtt is erősnek mutatkozik. Amikor beszélek vele telefonon, hallom a szomorúságot a hangjában. Ilyenkor igyekszem felvidítani. Mindig mondom neki, hogy szeretem, és hiányzik nekünk. Néha Lillával is váltanak néhány szót. A kislányom nemrég ünnepelte a születésnapját, akkor is hívott minket Enikő, hogy felköszöntse.” Bár az Eszenyit ért vádak miatt vizsgálatot indítottak, amit már le is zártak, annak eredményét nem hozták nyilvánosságra. Fogadott lánya viszont biztos benne: nem igazak a direktort ért vádak. „Szerintem pár ember nem tudta elfogadni, hogy jó rendező, és hogy ő a világ legjobb színésznője. A munka sajnos ezzel jár. Keményen kell dolgozni, hogy legyen eredménye – vélekedik. – Nem tudom, másokkal milyen stílusban beszél, hiszen nem vagyok fültanúja. Hozzánk mindig kedvesen szól. Én jó embernek ismertem meg. Sohasem volt hozzám egy rossz szava sem, mindig csak jót, gondoskodást kaptam tőle. De majd a sors eldönti, mi vár Encire a jövőben. Én szívből kívánom, hogy egyszer még a Vígszínház élén állhasson.”