KezdőlapBelföldElképesztő: Schadl György a börtönből telefonált haza, hogy dugják el a rendőrök...

Elképesztő: Schadl György a börtönből telefonált haza, hogy dugják el a rendőrök elől az ékszereket és a drága órákat

A börtönből telefonált a feleségén keresztül Schadl György az apjának, hogy csaknem 110 millió forintnyi luxusórát és ékszert helyezzen el egy titkos széfben. Az ügyészség erre rájött, ezért a végrehajtói kar elnökének, illetve a feleségének és az apjának pénzmosás miatt kell felelnie.

Schadl György csaknem 110 millió forintnyi luxustárgyról próbált gondoskodni a börtönrácsok mögül. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) több mint egy éve letartóztatásban ülő elnöke ezzel a feleségét és az apját is bajba sodorta, ugyanis ellenük is vádat emeltek – derült ki a vádiratból.

Schadl és 21 társa – köztük Völner Pál, az azóta a posztjáról távozó volt igazságügyi államtitkár – ellen októberben emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekmények miatt. A vádhatóság gyanúja szerint a végrehajtói kar elnöke – a Völnerrel kialakított korrupciós kapcsolatait kihasználva – 924 millió 852 ezer forint illegális jövedelemre tett szert. (A nyomozás során még 880 millió forintról volt szó.)

A nyomozás során Schadlnál és a – szintén végrehajtóként dolgozó – feleségénél jelentős mennyiségű pénzt és számtalan vagyontárgyat foglaltak le, a vádirat szerint azonban olyanok is akadtak, amiket megpróbáltak elrejteni a hatóságok elöl.

A férfinál és feleségénél épp egy éve, tavaly novemberben tartottak házkutatást, azt követően, hogy a Liszt Ferenc repülőtéren elfogták őket, ahonnan diplomata-útlevéllel utaztak volna külföldre. A házaspár hálószobájában található páncélszekrényben és egyéb berendezési tárgyakban ékszereket és órákat talált a nyomozóhatóság. Ezeket akkor nem foglalták le, mert az eljárás azon részében erre nem volt lehetőség. A vagyont végül november végétől zár alá kezdték venni.

A végrehajtói kar elnöke az értéktárgyak lefoglalásáról már a börtönben értesült, miután a foglalásról szóló határozatokat neki is megküldték.

A vádirat szerint Schadl György – a letartóztatása idején számára biztosított – telefonon a feleségén keresztül megkérte az apját, hogy egy bankfiókban béreljenek széfet, és ott helyezzék el a korábban le nem foglalt órákat és ékszereket – tudta meg a 24.hu.

A vádirat szerint bár Schadl felesége és apja tudtak arról, hogy az órák és ékszerek büntetendő cselekményből származnak, eleget tettek a kérésnek: egy Bartók Béla úti bankfiókban széfet béreltek, ahol elhelyezték a csaknem 110 millió forint értékű ékszert és luxusórát. A trezort Schadl apja nevére bérelték ki, de Schadl feleségének is volt hozzáférése. Az ékszereket és órákat így akarták eltüntetni a nyomozók elől, megakadályozadó azok lefoglalását.

A történtekre viszont rájött az ügyészség is, emiatt Schadl György felesége és édesapja ellen is vádat emeltek.

Mindkettőjüket különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják: előbbit tizenhetedrendű, utóbbit tizennyolcadrenű vádlottként. Az ügyészség azt indítványozta, hogy beismerés esetén a bíróság Schadl György feleségét ítélje két év, végrehajtásban öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 50 millió forint pénzbüntetésre. Az apjára ugyanezt a büntetést kérte az ügyészség, ám mellékbüntetésként csak 5 milliót forint pénzbüntetést indítványozott – írták.

Ezek rejtegette Schadl


A széfben a csaknem 110 millió forintot érő ékszereken és órákon kívül további jelentős vagyont is találtak, amit a hatóságok zároltak és lefoglaltak.

Ezek:

több mint tízmillió forintnyi valuta,
egy 7,5 millió forint értékű Breguet karóra,
174,5 millió forint, amit Schadl bankszámláján zároltak,
feleségével közös cégének üzletrésze,
nyolc belvárosi lakás,
négy vidéki ház, köztük egy siófoki nyaraló,
három budapesti üzlethelyiség,
két pince,
továbbá egy szentendrei telek.

Az ügyészség megállapította, hogy Schadl vezetői pozíciójából – valamint a Völner Pállal fennálló korrupciós kapcsolata révén – a befolyásra hivatkozva, hét társával előzetesen megállapodott, hogy eléri azok önálló bírósági végrehajtóvá való kinevezését, cserébe viszont az érintettek a végrehajtói irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy egészében neki juttatják el. A vádirat szerint Schadl György így 924 milliós illegális jövedelemre tett szert. Az ügyészség Schadl Györgyre tíz, míg Völner Pálra nyolc év börtönt kért, amennyiben beismerik bűnösségüket.