KezdőlapBelföldÉlettársak is igényelhetnek családtámogatásokat

Élettársak is igényelhetnek családtámogatásokat

Nekik is jár családi otthonteremtési kedvezményt (csok), a különbség a házastársakhoz képest az, hogy csak a meglévő gyermekek után vehetik igénybe.

Toldi Judit közjegyző az M1 aktuális csatornán arra hívta fel a figyelmet,ha a pár időközben összeházasodik, akkor jogosulttá válik arra, hogy a később születendő gyermekek után is igénybe vegye a támogatást. Ugyancsak nyitott az élettársak számára is a többgyermekes családoknak új autó vásárlására nyújtott állami támogatás – tette hozzá a szakértő.

A házastársak és az élettársak által másképp igénybe vehető családtámogatásokról szólva Toldi Judit elmondta: a családi pótlék esetében az élettársak másik tagjának gyermeke után is igénybe lehet venni a támogatást, de pluszkötelezettség, hogy hivatalosan igazolniuk kell az élettársi kapcsolat fennállását egy évre visszamenően.

A munkabérből havonta igénybe vehető adókedvezménynél a gyerekek számának megfelelően érvényesíteni lehet az adójóváírást, de a jogszabály előírja, hogy szükséges a bejegyzés az élettársi nyilatkozatok nyilvántartásába, és szintén egy év kell a támogatás igénybevételéhez.