KezdőlapBelföldEldőlt: négynapos rendezvénysorozat lesz az augusztus 20-i ünnepség miatt

Eldőlt: négynapos rendezvénysorozat lesz az augusztus 20-i ünnepség miatt

Minden korábbinál nagyobb szabású, négynapos programsorozat lesz idén augusztus 20. alkalmából – közölte a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Facebook-oldalán.

„Készen állunk arra, hogy egy minden korábbinál nagyobb szabású, négynapos programsorozattal ünnepeljük idén Szent István napját” – tudatta Kovács Zoltán.

„Ezen a napon több mint ezeréves történelmünkre emlékezünk, amely megérdemli, hogy méltó módon, többnapos eseménysorozat keretében ünnepeljük meg” – fogalmazott.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarország – Európa egyik legsikeresebb oltási kampányának köszönhetően – legyőzte a koronavírus-járvány harmadik hullámát. Ez egyet jelent a régi, megszokott élet fokozatos visszanyerésével, Magyarország újraindításával – tette hozzá.

Az augusztus 20-i nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzset Kovács Zoltán vezeti. A testület – a korábbi gyakorlathoz hasonlóan – megkezdte az augusztus 20-i Szent István-nap biztonságos megrendezésének előkészítését – derült ki a bejegyzésből.