KezdőlapBelföldElárulták: ennyi magyar beoltott egészségügyi dolgozónál jelentkezett mellékhatás

Elárulták: ennyi magyar beoltott egészségügyi dolgozónál jelentkezett mellékhatás

Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján számos fontos téma mellett szóba került az is, hogy eddig beoltott 21 ezer egészségügyi dolgozó közül hány embernél jelentkezett a vakcina beadása után olyan mellékhatás, ami miatt vizsgálni kell az esetüket.

Müller Cecília egy kérdésre válaszolva mondta el, hogy 21 ezer beoltott egészségügyi dolgozó után mindössze 5 eseményt jelentettek. Ezek mindegyikét külön vizsgálják, mégpedig a vakcina gyártója is , illetve itthon a gyógyszerészeti intézet munkatársai.

A tünetekről szólva – amelyek ezt az öt embert érintették – Müller Cecília elmondta, kiütések megjelenéséről és izomremegéses tünetekről volt szó, jellemzően tehát múló reakciókról, amelyek a jelek szerint nem súlyosak. Minden esetet a gyártó és a gyógyszerészeti intézet is kivizsgál.

Az operatív törzs tájékoztatóján egyébként ma számos fontos dolog elhangzott: kiderült például, mennyi ideig használható fel a mínusz 70 fokról kivett vakcina, illetve milyen körülmények között kell tárolni, mint ahogyan arról is szó esett, hogy a háziorvosoknak készülniük kell, mert hamarosan nagy feladat vár rájuk! 

Indirekt/Blikk