2022.09.25
Eufrozina, Kende
Kezdőlap Belföld Eddig 104 ezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra

Eddig 104 ezer menekült érkezett Ukrajnából Magyarországra

Eddig 104 ezren érkeztek Ukrajnából, és közülük több mint 80 ezer lehet olyan, aki kifejezetten a háborús veszély miatt jött Magyarországra – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Bakondi György elmondta, Lengyelország után Magyarországra érkezik a legtöbb ukrajnai menekült, és az ő ellátásuk, elhelyezésük fontos karitatív feladat. Ugyanakkor a magyar állam Kárpátalján is segít: “soha nem látott nagyságrendű” benzint és élelmiszert juttattak ki – tette hozzá.

“Magyarország újra szembekerült egy olyan feladattal, amelyet egyszer már a délszláv háborús időszakban kipróbált, gyakorolt és elsajátított, csak itt egy jóval nagyobb nagyságrendről van szó” – fogalmazott.

Az ENSZ előrejelzése szerint a háború miatt csak Magyarországra több mint 250 ezer menekült érkezhet – jelezte a főtanácsadó.

Jól látható, hogy mi a különbség a menekültek és a migránsok között – jelentette ki. Az előbbiek okmányokkal, a hatóságokkal együttműködve, tényleges veszély elől érkeznek ideiglenes védelem céljából, míg az utóbbiak ismeretlen identitásúak, ismeretlen állampolgárságúak és nem ismert céllal akarnak bejutni Magyarországra embercsempész bandák támogatásával – mondta.

Kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy idén eddig 24 600 határsértőt tartóztattak fel a déli határon és több mint 200 embercsempész ellen indítottak eljárást.

Bakondi György a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt arról is, hogy minden olyan határátkelőhelyen, amelyeken keresztül az ukrán menekültek érkeznek, a feladat ugyanaz: hosszabb várakozás nélkül tudjanak belépni és megkapják a megfelelő ellátást. Ugyanakkor a magyar hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket, hogy kiszűrjék azokat az embereket, akik veszélyt jelenthetnek a belső biztonságra – tette hozzá.