Enyedi Ildikó nyílt levélben búcsúzik a diákjaitól – a díjnyertes rendező szintén felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Nyílt levelet tett közzé a Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook-oldala. Ahogy arról a Blikk is beszámolt, rengetegen mondtak fel az SZFE vezetőségéből, miután a kormány kinevezte az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumát Vidnyánszky Attila vezetésével. Így tett a többszörösen díjazott rendező és forgatókönyvíró, Enyedi Ildikó is, aki nyílt levélben búcsúzott el hallgatóitól.
„Kedves diplomázó diákjaim!
Augusztus 28-án felmondtam a Színház- és FIlmművészeti Egyetemen. Azóta fogalmazom nektek ezt a levelet. Elsősorban nektek tartozom magyarázattal. Szerettem volna folytatni veletek mesterszakon a kezdeteknél felépített, ötéves ívet. Sok örömmel tevezgettük osztályvezető társammal, Gigor Attilával, mi férjen majd bele abba a két évbe. Ezt a mesterszakos osztályt már nem áll módomban elindítani.
Nem tudom, mit tennék, ha első- vagy másodévesek lennétek – valószínűleg lehajtanám a fejem és maradnék, amíg végeztek. De nem biztos, hogy menne – az ember az egész személyes hitelességével tanít. Mindenesetre tisztelem és megértem minden kollégámat, aki, hátrasorolva az önérzetét, marad a diákjaival” – kezdte az érdemes művész az üzenetét, amelyben bevallotta, hogy ez a harmadik levél, amit megfogalmazott, ugyanis egy ideje már foglalkoztatta ez a döntés, de bízott benne, hogy nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy végül történtek.
„Nem volt jó az elmúlt években folyamatosan érzékelni, hogy ellenszélben dolgozunk, hogy ezen az elvonásokkal mesterségesen csontig éheztetett egyetemen a sok energiával elkészített fejlesztési tervek zöme fiókban marad, ami pedig megvalósul, azt hatalmas energiákkal, szakmai szívességekkel tudjuk fenntartani. Nem volt jó érezni, hogy egyfajta büntetésben vagyunk. […] Személyesen is felkavaró volt átélnem, ahogy a munkám, amit sok lelkesedéssel végeztem és a tanítványaim teljesítményei, amire méltán lehetnek büszkék, néhány odavetett szóval lenullázódik. És különösen felkavaró volt, hogy a saját hazámban bárki veszi a bátorságot, hogy majd ő megmondja, vajon elég nemzeti vagyok vagy sem. Miféle tempó az ilyen?”
Enyedi Ildikó levelében háláját és tiszteletét fejezte ki az egyetem vezetősége iránt, amiért rengeteg munkát fektettek ebbe a – általa lehetetlen feladatnak nevezett – küldetésbe, továbbá szólt a hallgatókról is, akiknek szintén megköszönte az erőfeszítéseiket.
„Ez kapott sebet augusztus 27-én, amikor egy előre aláírt dokumentumot nyomtak az egyetemet képviselő személy kezébe. Tessék, mától így működtök. Majd a sajtóban megjelent, hogy az egyetem vezetése nem volt hajlandó egyeztetni. Megküldték előre ezeket a dokumentumokat nekik? Nem. Megismerhették, felkészülhettek belőle? Nem. Az új kuratórium által szignált dokumentum elkészítői figyelembe vették – a fenntartó által kért – az egyetem vezetőségének több hónapos munkával elkészített ajánlásait? Nem. Még egyszer: egy előre aláírt dokumentum volt náluk. Mégis, őszintén, ez miféle ideája az egyeztetésnek? Számomra valahogy nem annak tűnik.
Kedves diákjaim, nem tehettem mást. Másnap felmondtam. A közös munkát folytatjuk, a diplomafilmeiteket természetesen végigkísérem, ugyanúgy, mintha még mindig itt tanítanék. […] Talán még mindig nem késő. Talán mégis van annyi becsület a kuratórium tagjaiban, hogy nem akarják, hogy a nevükhöz tapadjon egy ilyen értékes hagyomány megtörése. Talán nekik sem mindegy, hogy a szavuknak milyen hitele van. Talán nem mindegy, hogy hogyan fognak rájuk emlékezni. Ha az egyetemi autonómia feltételei csorbítatlanul teljesülnek, boldogan és azonnal visszatérnék” – zárta sorait a rendezőnő.
