KezdőlapBelföldDöbbenetes: újra abban a sátoraljaújhelyi kórházban kezelik az asszonyt, ahol korábban megerőszakolták

Döbbenetes: újra abban a sátoraljaújhelyi kórházban kezelik az asszonyt, ahol korábban megerőszakolták

Megkezdődött az évszázad legmegdöbbentőbb bűncselekményének tárgyalása a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságon. A vád szerint a helyi kórház ápolója, Sz. István a sürgősségi osztályon fekvő egyik asszony infúziójába éjszaka altatót rakott, majd hajnalban visszaosont hozzá és megerőszakolta.

A megbecstelenített asszony azóta fizikailag és lelkileg is belebetegedett a történtekbe. Elviselhetetlen fejfájás gyötri, emiatt a napokban újra be kell feküdnie abba a kórházba, ahol tavaly nyáron a borzalmas rémálom történt vele.

A meggyalázott asszony és élettársa Sátoraljaújhelytől kőhajításnyira lakik egy kis faluban. János a szomszéd megyében, egy betonelemgyárban zsalusként dolgozik, minden második hétvégén jut csak haza.

– Soha nem felejtem el az ápoló szavait, azt mondta, ne aggódjak, nála majd jó kezekben lesz a párom. Ismertem én azt az embert, felesége, gyereke van, dehogy gondoltam róla, hogy pár órával később megerőszakolja őt – kesergett a Blikknek János. – Milyen világ az, ahol nekem kell kimenteni a kedvesemet a kórházból, amiről azt hittem, hogy nagyobb biztonságban nem is lehetne?! Szegénykémet nagyon megviselték a történtek, kéthetente járok haza, de ahelyett, hogy gondtalanul örülnénk egymásnak, mindig felidézi a történteket.

A szeptember óta letartóztatásban lévő ápoló azóta sem kért bocsánatot az áldozattól. Sőt, a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság előkészítő tárgyalásán sem ismerte el a bűnösségét, és ragaszkodott a tárgyaláshoz való jogához. Pedig eredetileg az ügyész legfeljebb 8 év fegyházban letöltendő szabadságvesztést, a foglalkozástól végleg, a közügyek gyakorlásától pedig 8 év eltiltást kért Sz. Istvánra. Így viszont 10 év fegyházbüntetésre ítélhetik úgy, hogy a legutolsó napot is le kell majd ülnie.

– Többen is kérdezték, mit tennék, ha a kezem közé kaphatnám ezt az ápolót. Én nem bántanám. Jó helyen van a rácsok mögött, remélem, sokáig ott is tartják majd – jelentette ki János, aki azt is elárulta, párjával nagyon szeretnének gyermeket, ami talán az átélt borzalmak miatt nem sikerül nekik.

Bár jelentkeztek a lombikprogramra, a kezelést a koronavírus miatt el kellett halasztani. János nagyon féltette a párját, hogy túlságosan felzaklatja majd az ápoló látványa a bírósági tárgyaláson, azonban a távmeghallgatás során az internetes kapcsolat meghiúsult, így egyelőre nem kell szembenéznie az erőszaktevővel.

Indirekt/Blikk