KezdőlapBelföldDöbbenetes: 14 éves fiút lőtt le a rendőr a vadászaton

Döbbenetes: 14 éves fiút lőtt le a rendőr a vadászaton

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt vádat emelt egy rendőr ellen a Kazincbarcikai Járásbíróságon.

A vádirat lényege szerint a vádlott 2018. novemberében egy vadásztársaság által szervezett társas vadászaton vett részt 13 vadásztársával és 2 hajtóval egy borsodi dűlőben -derül ki a KNyF sajtóközleményéből.

A vadászat előtt a vadászat vezetője ismertette a balesetvédelmi szabályokat. A vadászat megkezdése után a vadászok és a hajtók egyvonalban haladtak, majd amikor egy cserjés dombra értek, a sort már nem tudták fenntartani és a vádlottól jobbra haladó – 14. életévét betöltött – kiskorú hajtó lemaradt. Ekkor a vádlott egy nyulat próbált meg elejteni, ami a hajtó felé menekült.

A 33 éves rendőr sörétes vadászfegyverével a domb lejtős irányába a magas fűvel és bokrokkal benőtt terület felé lövést adott le, ami a tőle 39 méterre lévő, láthatósági mellényt és élénk színű sapkát viselő kiskorú hajtót eltalálta. A sértett bal alkarjába, bal és jobb combjába, továbbá lábszárába összesen 6 darab sörétlövedék fúródott, amelynek következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A vádlott a vadászatra vonatkozó szabályokat több ponton megszegte, mivel az előírások szerint;

– lövést leadni csak akkor szabad, ha a vadász a vadat kétséget kizáróan felismerte és a lövéssel mások életét, testi épségét nem veszélyezteti,

– tilos a hajtók között kitörő vagy a vadászok vonalán átfutó vadat célozva követni,

– tilos a vadászlőfegyverrel dombélről völgy felé lőni,

és a lövés előtt mérlegelni kell a lövedék várható útját és a becsapódás helyét.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele egy évig terjedő szabadságvesztés.

A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében pénzbüntetést szabjon ki.

Indirekt/Blikk