KezdőlapBelföldDelhusa Gjont már nem érdekli a pénzhajhászat, új szakmába kezdett

Delhusa Gjont már nem érdekli a pénzhajhászat, új szakmába kezdett

Az énekes tavaly októberben kapta el a koronavírust, novemberben az intenzív osztályon kötött ki, ahol halálközeli élményben volt része. Delhusa átértékelte az életét.

„Amikor félaltatásos kómában voltam a kórházban, láttam az alagutat, a fényt a végén, jobbra és balra pedig tűzcsóvákat, amik be akartak rántani. A fény vonzott, de éreztem, hogy nekem még dolgom van, nem akarok elmenni. Több halálközeli beszámolót olvastam azóta, és szinte mindenki ilyen élményekről számolt be. Ma már tudom, ez lehetett a menny és a pokol harca” – emlékezett vissza a szörnyű harcra Gjoni.

Az énekes miután felépült, úgy döntött, a természet felé fordul és gazdálkodni kezd. „Még mindig bezárkózva élünk, nem találtunk vissza a régi kerékvágásba. A természet eddig is fontos volt nekem és kedvesemnek, Fanninak is, de most még inkább központi szerepet kap az életünkben. Jelentkeztem az aranykalászos gazdaképzésre, lassan kezdődnek az órák, már nagyon várom” – mesélte a Blikknek Delhusa. Gjoninak Pomáz és Szentendre körzetében vannak földjei, de a növénytermesztés nem az ő világa, inkább az állatokkal szeretne foglalkozni.

„Ha valamit megtanultam a koronavírus miatt, akkor az az, hogy a pénz hajhászása már semmilyen formában nem érdekel. Legyen meg annyi, amiből megélünk, a többi pedig nem fontos. A csilivili dolgok már megvoltak, többé nem érdekelnek. Fanni mindenben támogat, mindkettőnk életét kitölti most a természet” – árulta el az énekes, aki a zenélést sem hagyja abba, folyamatosan készíti az új dalokat – adta hírül a Blikk.