KezdőlapBelföldBorzalom: újabb szatír tűnt fel a HÉV-en

Borzalom: újabb szatír tűnt fel a HÉV-en

A múlt hét csütörtökén szörnyű traumát élt át az a 19 éves lány Szigetszentmiklóson, akit megtámadott egy erőszakoskodó férfi.

Este tíz óra körül a Szigethalom és Szigethalom-alsó HÉV-állomások közötti szakaszon a támadó egyik kezével egy, éppen leszálláshoz készülődő fiatal nő szoknyája alá nyúlt, a másik kezével pedig elővette nemi szervét, majd önkielégítést végzett. A 19 éves áldozat próbált eltávolodni tőle, de a férfi megragadta a kezét, majd azt kérte, a lány folytassa tovább. A sértett többször is ellökte magától a szatírt, míg végül a megállóban le tudott ugrani a járműről, és sikerült elmenekülnie.

A szeméremsértéssel gyanúsítható férfi 30-40 év közötti, az átlagosnál vékonyabb testalkatú, a haja göndör, barna színű. Az elkövetéskor kockás halásznadrágot, edzőcipőt, rövidujjú pólót, baseballsapkát viselt, s volt nála egy sötét hátizsák is – írja a police.hu.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2896 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívón!