KezdőlapBelföldBorzalmas részletek Szilágyi István meggyilkolásáról – a fia beszámítható volt

Borzalmas részletek Szilágyi István meggyilkolásáról – a fia beszámítható volt

A majd’ egy éve történt bűntényről, borzalmas részleteket hoztak nyilvánosságra a nyomozók. Az elmeorvos szakértő véleménye szerint Szilágyi István fia beszámítható állapotban volt, amikor kalapáccsal agyonverte édesapját.

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt folytatták le az eljárást a BRFK Életvédelmi Osztály nyomozói az 50 éves Sz. Péter ellen, aki a megalapozott gyanú szerint 2020. május 3-án reggel XVII. kerületi otthonukban megölte 83 éves édesapját. A nyomozás adatai szerint Sz. Péter édesapját 7 és 8 óra között hosszú perceken keresztül bántalmazta, kalapáccsal többször fejbe verte, fojtogatta, valamint mellkasát is megtaposta. Az idős férfi végül többszörös koponyatörés és sorozat-bordatörés következtében a helyszínen belehalt sérüléseibe. Elfogása után az áldozat fiát zavart állapota miatt először kórházba vitték, majd gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették. 

Az elvégzett elmeorvos szakértői vélemény szerint Sz. Péter a bűncselekmény elkövetésekor beszámítható állapotban volt.
 
A nyomozók rekonstruálták a tragédia napján, illetve az azt megelőző éjszakán történteket is. A nyomozás alapján Sz. Péter az emberölés előtti éjszaka nyugtalan volt, és szülei közé feküdt le aludni, reggel pedig egy kalapáccsal támadta meg apját. A gyanúsított édesanyja próbált segíteni férjének, de fiát nem tudta megállítani. Ezután egy közeli üzletbe sietett, és onnan kért segítséget.

A BRFK átadja a színművész megölése miatt folytatott nyomozás aktáit az ügyészségnek.

police.hu